Jégkorongozás a tűző napon

2017.07.17. 20:02 |

A magyar felnőtt és U20-as férfi válogatott tagjai a múlt hét folyamán az EFOTT-on vettek részt. A fesztiválnak idén is a Velencei-tó adott otthon, a magyar hoki küldöttsége is kint volt, hogy népszerűsítse a sportágat és ha már ott voltak a fiúk megtekintetek pár koncertet is. Élménybeszámoló következik.

A szervezők egy korcsolyázásra alkalmas műanyag borítással készültek a rendezvényre, ahol minden adott volt, hogy a jégkorong is megmutassa magát. Természetesen az eredeti jeget kevés dolog tudja pótolni, de arra jó volt ez a felület is, hogy ízelítőt adjanak a fiúk a sportágból.

„Nem egy tükörjég az biztos, de a felület úgy van kialakítva, hogy a korong valamennyire csússzon rajta, úgyhogy arra mindenképpen jó, hogy egy kis jeges edzésen vegyünk részt és mindezt egy fesztivál kellős közepén”- mondta Erdély Csanád „ Úgy gondolom, hogy összességében jó kis szórakozást tud nyújtani minden fesztiválozónak, aki eljön és kipróbálja. Mi játékosok naponta két órát vagyunk itt, ezalatt mindenki fel tud jönni a pályára ahol megismertetjük velük a sportág alapjait. Arra mindenképpen jó ez a pálya, hogy aki nem próbálta még soha, az is át tudja érezni a jégkorong hangulatát.”

Vértes Nátán az U20-as válogatott fiatal csatára, Erdély Csanádhoz hasonlóan vélekedett, habár számára a csapatépítő program volt inkább hangsúlyos. „Július közepe van, ilyenkor már nagyon hiányzik nekünk a jég, a száraz edzések monotonitását megtöri kicsit az, hogy kijöttünk ide.  Más a felület, de lehet kicsit korcsolyázni, ez a típusú mozgás mindenkit feldob és itt sokkal kötetlenebb a játék, mint edzésen. Ráadásul nagyon sokan vagyunk kint az U20-as válogatottból, akikkel együtt nyertünk vb-t decemberben, jó együtt lenni ezzel a társasággal, pályán kívül is nagyon jó kis csapat vagyunk.”

A szurkolóknak csütörtöktől szombatig volt lehetőségük találkozni és akár játszani is a jelenkor és a jövő legjobb magyar hokisaival. Történelmi pillanat szemtanúi lehettek, akik szombaton kilátogattak. A válogatott korábbi kiválósága Vas Márton, visszavonulása óta most először húzott korcsolyát. „Sosem próbáltam még hasonló felületen játszani, eddig tetszik, érdekes módon eléggé jól csúszik a korong is. Szívesen veszek részt minden rendezvényen, ahol a hokit népszerűsíthetem. Nekünk idősebbeknek ez egy kis kikapcsolódás is, a párommal ma elmegyünk néhány koncertre mielőtt hazamegyünk a gyerekekhez.” - nyilatkozta a válogatott korábbi csapatkapitánya.

Reméljük, hogy tovább tudta népszerűsíteni a magyar jégkorongot a kint lévő küldöttség és sokan kaptak kedvet, akár a sportág kipróbálásához, akár ahhoz, hogy nézőként kövessék a válogatott és a klubcsapatok szereplését.

A programon részt vevő felnőtt játékosok: Erdély Csanád, Rajna Miklós, Terbócs István, Szirányi Bence, Pozsgai Tamás, Benk András, Somogyi Balázs, Vas Márton

Az U20-as válogatott játékosai: Kiss Patrik, Kiss Roland, Vértes Nátán, Nagy Ákos, Vizi Dániel, Sándor Flórián, Kreisz Brúnó és Kiss Dávid (edző)

Játékvezetők: Gebei Péter és Ozsváth Ádám
 
 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV