Izgalmas mérkőzésen győzelem a lengyelek ellen

2018.04.26. 18:48 |
A magyar válogatott a negyedik meccsét a lengyelek ellen játszotta a budapesti Divízió I/A jégkorong-világbajnokságon. A mieink izgalmas meccsen 3–2-re nyertek.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja ismét változtatott a sorokon. Az első sorban maradt Sebők Balázs, Hári János és Erdély Csanád, Bodó Chris bekerült a másodikba Galló Vilmos és Vas János mellé.

A harmadik sorban kényszerű csere történt, miután Sofron István sérülés miatt nem tudott jégre lépni a lengyelek ellen. Így az eredeti elképzeléshez képest helyette Nagy Gergő került Kóger Dániel és Sarauer Andrew mellé.

A negyedik ismerős lehetett a hokiszurkolóknak, hiszen a korábban hosszú időn át együtt játszó Nagy Krisztián, Benk András és Magosi Bálint újra összekerült.

Az első két védőpár nem változott, míg Szirányi Bence került Gőz Balázs mellé, és Garát Zsombor lett a hetedik hátvéd. A kapuban ezúttal is Vay Ádám kezdett, Rajna Miklós továbbra is tartalék volt.

A kezdéshez Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence, Sebők Balázs, Hári János és Erdély Csanád állt fel. 

Első harmad

Jobban nem is kezdődhetett volna számunkra a meccs, hiszen a lengyelek már az első percben emberhátrányba kerültek, ezt pedig gyorsan ki is használtuk: Sebők húzogatta a korongot a védők előtt, passz helyett kapura lőtt, majd érkezett a saját kipattanójára, és közelről a hálóba juttatta a pakkot. 1-0

A 7. percben újra emberelőnybe kerültünk, de csupán Pozsgai távoli lövésével veszélyeztettük az ellenfél kapuját. A harmad felénél a lengyelek kapusa, Odrobny nem tudta kontrollálni a kipattanót, amire Benk csapott le és a kapus mögé lőtte a korongot, amely a mammutjáról bepattant a kapuba. Ezzel már 2–0-ra vezettünk.

A játékrész második felében Erdély próbálkozott középről, de Odrobny blokkolta a lövést. Az utolsó percekben többször is veszélyes akciókat alakítottunk ki a lengyelek kapuja előtt. A legígéretesebb az volt, amikor Sarauer bal szélen megkerülte a védőjét, majd a középen érkező Kógerhez passzolt, a korong azonban elakadt a kapusban. Így maradt a 2–0-s vezetés. 

Második harmad

A második harmad elején az első nagy helyzet Sebők előtt adódott, aki Háritól kapott a jobb szélről remek passzt, de a lövését védte a kapus. Kóger lövése éppen csak elment a kapu mellett, a másik oldalon azonban Vay nem tudta megszerezni a korongot, Komorski pedig még azelőtt a hálóba lőtte azt, mielőtt a védőink takarítani tudtak volna. 

A csapatok a folytatásban nehezen alakítottak ki veszélyes támadást, bár Galló az egyik megszerzett buli után ígéretesen lőtt közelről, de Odrobny hárított. A 33. percben aztán a lengyelek egy ellentámadásból, Chmielewski középtávolról szerzett góljával kiegyenlítettek. 

Az utolsó öt perc kezdetén emberhátrányba kerültünk, amit sikerült kivédekezni, sőt, Galló a bal szélen elkorcsolyáza komolyan veszélyeztette a lengyel kaput. Betalálnia azonban nem sikerült, így a felek 2–2-vel vonultak a szünetre.

Harmadik harmad

Az utolsó játékrész úgy kezdődött, ahogy az első, magyar góllal: Hári lőtt rá jobb szélről, a korong a hálóban kötött ki. Ezzel 3–2-re ismét átvettük a vezetést. Két perccel később emberhátrányba kerültünk, de kivédekeztünk, mint ahogy később a lengyelek is megúszták gól nélkül a kiállításukat.

A 49. percben újra öt a négy ellen játszhattunk, de alig fél percig, mert tőlünk is kiállítottak a játékvezetők. Egy ígéretes magyar támadás után Chmielewski a kapunkat megkerülve húzta rá a korongot a jobb sarokra, a pakk a gólvonal előtt, Vay mammutja alatt ragadt. 

A hajrá kezdetén ismét emberhátrányba kerültünk, de védőink a korong útjába belevetődve védték a kapunkat, így Vayig azok el sem jutottak. A lengyelek az utolsó öt perc elején a lengyelek a harmadunkban tartottak minket, de komoly gólszerzésű lehetőségük nem akadt. A végső percekben többnyire a lengyelek kapuja előtt zajlott a játék.

Ahogy az várható volt, az ellenfél az utolsó percre lehozta a kapusát, de ez sem segített rajtuk: 3–2-re legyőztük a lengyeleket!

Az összeállítás Lengyelország ellen:

Sebők, Hári, Erdély
Galló, Vas, Bodó
Kóger, Sarauer, Nagy G. 
Benk, Nagy K, Magosi

Pozsgai, Stipsicz
Varga, Wehrs
Szirányi, Gőz
Garát

Vay (Rajna)

A magyar válogatott vb programja
Április 22., vasárnap
Magyarország–Kazahsztán 0–3
Április 23., hétfő
Magyarország–Olaszország 3–2
Április 25., szerda
Szlovénia–Magyarország 4–1
Április 26., csütörtök
Lengyelország–Magyarország 
Április 28., szombat
Magyarország–Nagy-Britannia 19.30

A keret
# Név Pos Klub
Kapusok
29 Duschek Dávid G Dunaújvárosi Acélbikák
31 Rajna Miklós G Fehérvár AV19
30 Vay Ádám G Rapid City (USA)
Védők
7 Garát Zsombor D MAC Budapest
3 Gőz Balázs D Norfolk Admirals (USA)
4 Pozsgai Tamás D MAC Budapest
12 Stipsicz Bence D Fehérvár AV19
6 Szirányi Bence D Fehérvár AV19
5 Varga Arnold D UTE
2 Wehrs Kevin D HC TWK Innsbruck (AUT)
Támadók
9 Benk András F UTE
17 Bodó Chris F MAC Budapest
26 Erdély Csanád F Fehérvár AV19
8 Galló Vilmos F Timra (SWE)
22 Hári János F Fehérvár AV19
16 Kóger Dániel F Fehérvár AV19
25 Magosi Bálint F DVTK Jegesmedvék
10 Nagy Gergő F Quad City (USA)
13 Nagy Krisztián F MAC Budapest
15 Sarauer Andrew F Villach (AUT)
14 Sebők Balázs F KalPa (FIN)
20 Sofron István F Villach (AUT)
21 Vas János F DVTK Jegesmedvék
A stáb
Jarmo Tolvanen Szövetségi kapitány
Majoross Gergely Másodedző
Szilassy Zoltán Másodedző
Farkas Tamás Kapusedző
Kiss Dávid Videoelemző
Levy Evan Erőnléti edző
Puskás Sándor Erőnléti edző
Majzik Ernő Csapatorvos
Bagonya Imre Fizioterapeuta
Sashalmi Tamás Fizioterapeuta
Nagy József Felszerelés menedzser
Tornyi Gábor Felszerelés menedzser
Imre Lajos Csapatmenedzser
Szilágyi Levente Csapatmenedzser
Závodszky Szabolcs Média menedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV