INDUL A JÉGKORONG ERSTE LIGA

2017.08.17. 14:20 |

Erste Liga néven rendezik a magyar jégkorong-bajnokság 2017-18-as idényét – jelentette be Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója és Such György, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke csütörtök délután az Erste székházában tartott sajtótájékoztatón.

Jelasity Radován elmondta, hogy az Erste olyan sportágakat és sportversenyeket támogat Magyarországon, amelyeknek vele megegyezők a céljai és értékei. Mind az Erste, mind a Jégkorong Szövetség abban hisz, hogy a szisztematikus szakmai munka, az ügyfelek, nézők igényeire koncentráló fejlesztések, szolgáltatások meghozzák az eredményüket. Magyarország dinamikusan fejlődő bankja az Erste, és az egyik legígéretesebben fejlődő sportága a jégkorong, ezért a kettejük együttműködése sikerre van ítélve.

„A Magyar Jégkorong Szövetség fejlesztési elképzelései meggyőztek bennünket arról, hogy érdemes támogatnunk a megvalósításukat. A magyar jégkorongsport bízhat bennünk, és a nyugodt építkezéshez mi azzal is hozzájárulunk, hogy három évre elköteleztük magunkat a liga támogatására, ami reményeink szerint csak első lépése lesz a hosszú távú együttműködésünknek” – hangsúlyozta az Erste Bank Hungary Zrt. első számú vezetője.

Such György kiemelte, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség nagy várakozásokkal tekint az Erste Bankkal közös munka elé, hiszen közös törekvés egy, még az eddiginél is professzionálisabb liga megalapozása. „Célunk, hogy a szurkolók még a korábbinál is komfortosabban érezzék magukat, és a jégkorongmérkőzés mellett további hozzáadott értéket is tudjunk biztosítani a kilátogató nézőknek” – fogalmazott az elnök.

Az MJSZ ennek érdekében vezeti be a licenszrendszert, ami azt jelenti, hogy a kluboknak mind szakmai, mind marketing-kommunikációs részről teljesíteniük kell egy minimum követelményrendszert, amivel pluszforrásokhoz juthatnak majd.

A Liga csapatai a héten új elnökséget választottak. A korábbi elnök Szőke Álmost megerősítették tisztségében, a férfi szakág Szabados Richárdot, az Erste Magyarország vállalati üzletágigazgatóját választotta alelnöknek, míg a másik alelnök Marton Tibor lett, aki a női csapatok képviseletét fogja ellátni.
 
 
A bajnokság menetrendje
 
A 2017/18-as szezon alapszakaszában a 9 csapat két teljes kört játszik, ami 32 mérkőzést jelent. A középszakaszban alsó- és felsőházra oszlik a mezőny. Az első négy helyezett kerül a felső ágra, ők biztos résztvevői lesznek a rájátszásnak.

A középszakaszban egy teljes kört játszanak a csapatok, a felsőházban hat, míg az alsóházban nyolc mérkőzés lesz. Az alsóház utolsó helyezettje kiesik, a felsőház csapatai pedig a helyezés sorrendjében választanak ellenfelet az alsóház csapatai közül.

A rájátszás előtt az első három helyezett választhat magának ellenfelet, a playoffban minden párharc négy nyert mérkőzésig tart.

 

Az Erste Liga 2017-2018-as szezonjának résztvevő csapatai

 

  • ASC Corona Brasov 2010
  • SC Csíkszereda
  • Dunaújvárosi Acélbikák
  • DVTK Jegesmedvék
  • Fehérvári Titánok
  • Ferencvárosi TC
  • MAC Budapest
  • UTE
  • Vienna Capitals

 

A sajtótájékoztatón a csapatok bemutatták a 2017-2018-as szezon mezeit is.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV