Bravúros győzelem az A-csoportos Dánia ellen

2016.11.05. 22:53 |

A világranglista 13. helyezett Dániát múlta felül férfi felnőttválogatottunk a Hatnemzet Torna második, a 7NEMZETHOKI7 harmadik meccsnapján. Vasárnap 15:30-tól Korea ellen lépünk jégre a döntőben.

Dánia – Magyarország 1-3 (0–0, 1–1, 2–0) 

Diego Scandella és Majoross Gergely edzők Bálizs Bence mellett döntöttek, Rajna Miklós kapott pihenőt a kapusok közül, mezőnyből Hári János, Kovács Bronson, Bodó Chris nem öltözött.

A meccs Kóger Dániel helyzetével kezdődött, majd Dánia előtt adódott lehetőség emberelőnyben, de nem esett gól. Nálunk szintén kimaradt egy létszámfölényes lehetőség. A jóiramú, de gólnélküli harmad 7-13-as kapura lövési aránnyal zárult.

A második harmad elején egy időre átvette a kezdeményezést, majd megszerezte a vezetést is Dánia, amikor Jakobsen lekorcsolyázott mélyre, majd Frankhoz passzolt, akinek csak bele kellett érni. Valamivel később Nagy Gergő előtt adódott lehetőség, de ő még nem talált be. Nem úgy, mint Kóger Dániel, aki a meccs második felébe lépve Pozsgai Tamás kipattanóját tette a hálóba.

Az 1-1-es döntetlenről folytatva a harmadik harmadban emberelőnyben támadhattunk, de nem sikerült gólra váltani a lehetőséget. Kiegyenlített játékot hozott a folytatás, magyar részről Sofron szerezhetett volna vezetést, de ekkor még nem változott az eredmény. Végül az 54. percben, Nagy Krisztián góljával sikerült megszerezni a vezetést, a találatot megelőzően Orbán Brance adta be a korongot Wehrshez, majd Magosi lövését védte a dán kapus, ebből a kipattanóból szerezte meg karrierje első válogatott gólját Nagy Krisztián. A végjátékban Dánia lehozta a kapusát, de nem tudott egyenlíteni, sőt Vas János betalált az üres kapuba, így 3-1-re módosította a végeredményt.

 

A Dánia elleni összeállítás:

Kóger, Sarauer, Sofron
Sárpátki, Nagy G., Könczei
Kovács Cs., Vas, Terbócs
Orbán B., Nagy K., Magosi

Wehrs,Kiss
Sagert, Szirányi
Vokla, Szabó
Orbán A., Pozsgai

Bálizs (Hetényi)

Pihenők: Hári, Bodó, Csányi, Kovács B., Rajna

 

MESTERMÉRLEG

Majoross Gergely: – Bátran és elszántan álltunk bele a mérkőzésbe, küzdeni akarásból jeles jár a srácoknak. Kellőképpen távol tudtuk tartani a dánokat a kapunktól, a meccs egy-két szakaszát leszámítva azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Ezek a fiúk tudják, ha a legjobbjukat nyújtják, bárkivel fel tudják venni a versenyt.

Jan Karlsson: – Nagyon fiatal csapattal érkeztünk ide, a legjobbjaink hiányoztak, szóval így is elégedett vagyok a látottakkal. Az első harmadban a magyarok kicsivel jobbak voltak, a másik két játékrészben viszont mi játszottunk jobban – de az ellenfél kapusa elképesztően védett, nem tudtunk túljárni az eszén.

 

Kóger Dániel: "Összességében jó meccset játszottunk. Az első harmadban jók voltunk, a másodikat viszont lassan kezdtük, de ilyen jó csapat ellen megesik, hogy a rivális kerül fölénybe. Utána viszont sokat lőttünk, és támadtuk a kaput, ez lett a győzelem kulcsa."

Nagy Krisztián: "Jött egy lövés, amit Magó terelt a kapu felé, én pedig belőttem a kipattanót. Sok lövésünk volt, ez fontos."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV