A MAC szerzett vezetést a Brassó elleni párharcban

2018.03.07. 23:35 |
A budapesti együttes 4-0-ra nyerte a párharc első találkozóját, a mérkőzés egyik hőse a 46 lövést hárító Bálizs Bence volt. 
A párharc első harmadát a vendégcsapat kezdte jobban és némi meglepetésre uralta a játékot, jóval többet lőttek kapura a farkasok, de Bálizs 18 lövést védett és ezzel őrizte a gól nélküli meccsállást. A második harmad  izgalmasan kezdődött, a romániai együttes közel két percig játszhatott kettős emberelőnyben, gólt mégsem tudtak szerezni. A hazaiaknak a szimpla fór is elég volt, Jared Brown révén  a 35. percben megszerezte a vezetést a MAC, így ők mehettek vezetéssel a harmadik harmadra.

A brassóiak az öltözőben maradtak a játékrész kezdetén, kevesebb mint fél perc alatt Somogyi növelte a budapesti csapat előnyét. Fel se ocsúdtak a vendégek a kapott gólból, szinte azonnal emberhátrányba kerültek, Somogyi betalált, újjabb gólja pedig már magabiztos 3 gólos előnyt jelentett. Volt még hátra 18 perc a meccsől, de három gólos hátrányt kellett volna behoznia a vendégeknek. Hiába próbálkoztak becsülettel, csak a medvéknek termett babér, Brance Orban találata végképp eldöntötte a találkozót. A helyzeteivel és emberelőnyeivel jobban sáfárkodó MAC nyert 4-0-ra, de nagyon érett játékot mutatott a Brassó is, aki akár már csütötökön este bizonyíthat.
Folytatás csütörtök este 20 órától a Tüskecsarnokban.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV