32 junior készülhet a hazai világbajnokságra

2016.11.21. 17:42 |

Rich Chernomaz és edzői stábja kihirdette a december 11-17. között, a budapesti Jégpalotában megrendezésre kerülő U20 divízió 1/B csoportos világbajnokságra készülő bő keretet.

December 5-én, hétfőn kezdi meg közvetlen felkészülését a hazai világbajnokságra a juniorválogatott. Az edzőtáborra négy kapus, tizenkét hátvéd és tizenhat csatár kapott meghívót, közülük mindössze kilencen utolsó éves juniorok, míg a tíz ’98-as születésű hokis mellett tizenhárom ifi korúra is számít a szakmai stáb. Az utánpótlás program erősségét jelzi, hogy két 2000-es születésű csatár is lehetőséget kap a táborban. Ez utóbbi a korosztály az első, amely a jelenleg működő válogatott utánpótlás rendszer minden állomásán részt vett, a tehetséggondozó program legfiatalabbjai voltak a kezdeteknél, immáron pedig nemcsak kopogtatnak az U20-as nemzeti csapat ajtaján, hanem többször be is léptek azon a szezon során.

Egy biztos, a szakmai stábnak nem lesz könnyű dolga, amikor néhány nappal a világbajnokság előtt ki kell hirdetnie a 20+2 fős játékoskeretet. 

A döntést – a játékosokról a szezon egésze során összegyűjtött információk alapján – a december 7-i, Zvolen elleni edzőmeccset követően hozza meg Rich Chernomaz. Északi szomszédunk egyik klubcsapatával 17:40-től játszik az U20-as válogatott a Jégpalotában, négy nappal a világbajnokság nyitányát megelőzően.

A divízió 1/B-s vébén sorrendben Olaszország, Nagy Britannia, Ukrajna, Lengyelország és Szlovénia lesz az ellenfelünk. Ezen a szinten két éve jártunk már, de akkor a szoros versenyben végül nem sikerült bent maradni. Tavaly egyértelmű fölénnyel jutott vissza juniorválogatottunk az 1/B csoportba, így idén hazai pályán bizonyíthatjuk, ebben a mezőnyben a helyünk.

 

A JÁTÉKOSKERET

Vezetéknév

Keresztnév

Szül. dátum

Poz.

Klub

Bors

Gergely

1997.05.22.

K

IOGJA

Kiss

Bence

1997.07.18.

K

DVTK Jegesmedvék

Kovács

Dávid

1999.07.11.

K

Langnau

Szeles

Martin

1999.03.28.

K

IOGJA

Kiss

Roland

1999.04.17.

H

Casper Coyotes

Imre

Patrik

1997.02.27.

H

IOGJA

Erdély

Botond

1998.12.23.

H

IOGJA

Szabó

Bence

1998.02.02.

H

IOGJA

Sándor

Flórián

1999.06.13.

H

IOGJA

Sarcia

Antonino

1998.06.12.

H

MAC Budapest

Tóth

Gergely

1998.03.21.

H

MAC Budapest

Fejes

Nándor

1999.01.16.

H

MAC Budapest

Bukor

Rajmund

1998.07.21.

H

Vasas

Stipsicz

Bence

1997.02.03.

H

Cedar Rapids

Bugár

Gábor

1999.06.02.

H

Bodens HF

Garát

Zsombor

1997.07.27.

H

Austin

Bálint

Tamás

1998.04.13.

CS

Frankfurt

Révész

Marcell

2000.06.25.

CS

ZSC

Molnár

Dávid

1998.06.19.

CS

Debreceni HK

Kiss

Zsombor

1997.02.23.

CS

HC Davos

Nagy

Ákos

1999.12.13.

CS

IOJGA

Kiss

Patrik

1998.04.17.

CS

IOJGA

Vizi

Dániel

1997.07.27.

CS

IOGJA

Péter

Andor

1999.01.27.

CS

IOJGA

Vértes

Nátán

2000.05.19.

CS

IOJGA

Kreisz

Brúnó

1999.07.17.

CS

MAC Budapest

Szigeti

Ákos

1999.05.10.

CS

MAC Budapest

Majoross

Barnabás

1998.08.13.

CS

MAC Budapest

Sebestyén

Dávid

1998.11.26.

CS

MAC Budapest

Sági

Martin

1997.06.12.

CS

DVTK Jegesmedvék

Horváth

Bálint

1999.04.04.

CS

Rögle

Szabad

Kevin

1997.07.31.

CS

Vienna Capitals

 

SZAKMAI STÁB:

Szövetségi kapitány: Rich CHERNOMAZ
Edző:
SVASZNEK Bence, KISS Dávid
Kapusedző: Jukka KONTSAS
Fizioterapeuta: BAGONYA Imre
Erőnléti edző: PUSKÁS Sándor
Felszerelés-menedzser: TORNYI Gábor
Csapatvezető:
NAGY Attila

AZ U20 DIVÍZIÓ 1/B CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁG PROGRAMJA:

December 11. (vasárnap): 
13.00 UKR-POL
16.30 HUN-ITA
20.00 SLO-GBR

December 12. (hétfő):
13.00 ITA-UKR
16.30 GBR-HUN
20.00 POL-SLO

December 13. (kedd):
Szünnap

December 14. (szerda):
13.00 ITA-SLO
16.30 HUN-UKR
20.00 POL-GBR

December 15. (csütörtök):
13.00 UKR-SLO
16.30 POL-HUN
20.00 GBR-ITA

December 16. (péntek):
Szünnap

December 17. (szombat):
13.00 ITA-POL
16.30 SLO-HUN
20.00 GBR-UKR

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV