Visszavonult Kovács Csaba!

2017.09.07. 10:09 |

Egy újabb Szapporói Hős akasztotta szögre a korcsolyáját, Kovács Csaba 15 profi szezon és 13 világbajnokság után döntött a visszavonulás mellett. Tagja volt mindkét A csoportos feljutást kiharcoló csapatnak és játszott is az A csoportos világbajnokságokon.

Kovács Csaba édesapja nyomdokában kezdte hokis karrierjét, aki  válogatott játékos és az Újpest csapatának korszakos egyénisége volt. Ifj. Kovács Csaba is Újpesten kezdett játszani, majd később a MAC-ban folytatta. A tengerentúlon végezte tanulmányait, az Athol Murray College of Notre Dame-ben tanult és játszott, mielőtt visszatért Magyarországra a Fehérvár felnőtt csapatához. A 14 felnőtt szezonjából 9-et itt töltött az EBEL csapatban, utolsó bajnoki szezonjában a MAC Budapest együttesében játszott a MOL Ligában. Vele beszélgettünk a visszavonulásról és további terveiről.

Mi volt a döntésed legfőbb oka?

Szezon végén elkezdtem gondolkodni, hogy merre tart az életem, figyelembe kellett venni, hogy mi a legjobb nekem és a családomnak is. Olyan lehetőség adódtak az életemben, amik gondolkodásra sarkalltak, és végül úgy döntöttem, hogy befejezem. Olyan időszakban játszhattam, amikor nagyon szép sikereket ért el a magyar hoki, és remek emberekkel játszhattam együtt, ezeknek részese lehettem, nagyon szerencsés vagyok emiatt.

Végig edzetted a nyári szezont, mintha a szezonra készülnél…

Amikor a felkészülési időszak elkezdődött, még nem voltam biztos a döntésben, nem akartam kiesni a felkészülésből, ezért egyébként úgyanúgy edzek a mai napig, de a döntést már július elején meghoztam.

Volt olyan csapat, amelyik megkeresett, hogy náluk játssz jövőre?

A szezon után leültünk a MAC-cal és kértem, hogy adjanak időt, mert én egyelőre a folytatásban sem vagyok biztos, ezért a részletekről ne is beszéljünk egyelőre. Nagyon korrektek voltak, majd július elején jeleztem nekik, hogy nem akarom folytatni. Más csapat igazából azért se merült fel, mert itt igazából nem az volt kérdés, hogy hol folytatom, hanem, hogy akarom-e egyáltalán folytatni.

Most merre tovább a hokiban, csak hokis apukaként folytatod?

Igen egyelőre csak apaként, támogatom a gyerekeimet, ha hokizni akarnak. Vannak lehetőségeim, hogy a hokiban szerepet vállaljak, meglátjuk, hogy miben tudok segíteni, de annyira szeretem a  közeget, hogy teljesen elszakadni nem akarok tőle.

Mi volt a15 év legnagyobb élménye? Mire emlékszel vissza legszívesebben?

A két feljutás és a két A csoportos részvétel nagyon meghatározó élmény volt, ezekről az unokáimnak is mesélni fogok. A volános 14 évem is fantasztikus volt, a bajnoki címek mellett életre szóló barátságokat is kötöttem, amire jó szívvel gondolok vissza.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV