Veretlen maradt a Brassó

2018.02.11. 20:54 |

Tétnélküli mérkőzésen kapott a Csíkszeredai Sportklub a Brassótól az Erste Liga középszakaszának alsóházában.

A Csíkszeredai Sportklub és a Brassó is úgy készült a középszakasz utolsó meccsére, hogy azt meg akarta nyerni, annak ellenére, hogy már nem volt tét. Mindkét csapat több játékosát pihentette, és nem a megszokott sorokkal kezdtek a csapatok. A mérkőzés első tíz perce a vendégeké volt, két emberelőnyös helyzetüknek is köszönhetően, de ezekkel nem tudtak élni. A Sportklub viszont kihasználta az első fórt Fodor Csanád révén. Újabb nagy helyzete volt a hazai csapatnak, de kimaradt, aztán a harmad végén Knyazev egyenlített.

A második felvonásban sok volt a pontatlanság és a játékmegszakítás, így egyik csapat sem tudott fölényt kiharcolni. A harmad végén Papp Szabolcs vezetést szerzett a Sportklubnak, de Sirokovs gyorsan egyenlített.

Az utolsó felvonás elején hamar magához ragadta a kezdeményezést a Brassó, és már az első percben Zabludovszkij betalált. Ekkor még nem igazán tudott ritmust váltani a Sportklub, csak az utolsó tíz percre, de sok lövés nem jutott el Tőke kapujáig. A hajrában a Sportklub a kapuslehozatalt is megkockáztatta, de ez visszafelé sült el, Tranca bevette az üres kaput.

Az alsóházat megnyerő Brassó sorozatban kilencedik meccsén maradt veretlen.

SC Csíkszereda-ASC Corona Brasov 2-4 (1-1, 1-1, 0-2)

Nyilatkozat

Hozó Levente, Csíkszeredai Sportklub, másodedző: „Ugyan tétnélküli meccs volt, de szerettük volna behúzni ezt a meccset. Sok apró hibát követtünk el, amely miatt ez nem sikerült. A folytatásra rátérve a játék minden elemében javulnunk kell, mert ez így kevés lesz.”

Strenk Hunor, Brassói Corona, másodedző: „Remek győzelmi szériába vagyunk és úgy jöttünk ide, hogy nem akartuk, hogy az megszakadjon. Természetesen készülünk mi is már a rájátszásra és hét vagy nyolc játékosunkat otthon hagytuk, pihentettük őket. A mérkőzésen, akik ma lehetőséget kaptak úgy gondolom mind bizonyítani tudtak, éltek a lehetőséggel. Jó látni, hogy két jó kapusunk van és lehet rájuk támaszkodni, illetve az utánpótlásból is egy-két játékos, aki ma játszott az megállta a helyét. Ez a jövőre való tekintettel egy pozitív dolog.”

(Fotó: Pál Zoltán)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV