Végre elkezdődött az Erste Liga

2017.09.12. 14:56 |

Az Erste Liga néven újraszerveződött magyar bázisú pontvadászat a nyári szezon után elkezdte küzdelmeit. Az első héten összesen 8 mérkőzést rendeztek, a három budapesti csapat és a DVTK veretlenül zárta az első etapot.

Az első körben minden csapat két mérkőzést játszott, a Ferencváros, DVTK, MAC és az UTE egyaránt 6-6 ponttal áll, a liga többi csapatának 0 pontja van.

A  Ferencváros a két EBEL csapat fiataljai ellen kezdett, először a Fehérvári Titánokat fogadták pénteken, akiket kiütéssel 8-1-re vertek, a csapat egyik vezére a gól mellett három gólpasszt jegyző Juha Hietamaki volt. Vasárnap a Vienna Capitals fogadta a Fradi, akiket 6-0-ra vertek, Sevela pedig shotouttal zárt. Hietemaki ismét nagy napot fogott ki, két gólt szerzett és egy gólpasszt is kiosztott, Német Attila szintén 3 pontot szerzett 1+2 leosztásban.
A címvédő DVTK Jegesmedvék erdélyi túrával kezdték a szezont, Brassó után Csíkszereda volt az állomás. A DVTKkapusa, Adorján Attila a szezon első meccsén rögtön kapott gól nélkül kezdett, Pavuk Attila, Rasmus Kulmala és Vas János góljaival 3-0-ra nyert a borsodi együttes Brasóban. Vasárnap Csíkszeredába folytatta útját az együttes, ahol az első harmad után 2-0-ra is vezetett a Sport Club Antal Zsombor és Andrey Taratukhin góljaival. A második harmadtól feltámadt a miskolci csapat , Galanisz Nikandrosz és Peter Sakaris egyenlített. A harmadik harmadban is két gól született, Sakaris ismét betalált, Gőz  Balázs gólja pedig már a 4-2-es győzelmet jelentette.

Az előző szezon döntőse a MAC Budapest, fejér-megyei mérkőzésekkel kezdte a szezont, Dunaújváros után Székesfehérvárra látogattak. Az első meccsen, 5-3-ra nyert a csapat, pedig 4-1-re is vezettek, Wes Cunningham, Terbócs István, Garát Zsombor és Jared Brown góljaival. A hazai csapat azonban nem hagyta magát, 4-3-ra felzárkóztak Hetényi Péter, Odnoga Mátyás és Dominik Novotny góljaival, Nagy Krisztián üres kapus góllal állította be a végeredményt. A második mérkőzésen a Fehérvári Titánok otthonába látogatott a csapat, ahol az első harmadban 2-0-s vezetésre tettek szert. A házigazda egyenlíteni tudott a második periódusban Erdei Zoltán és Derek Schoenmakers góljaival. A harmadik harmadban előbb Jared Brown majd Nagy Krisztián talált be, kialakítva ezzel a 4-2-es végeredményt.

Az UTE Bécsben kezdte a szezont, az UTE busza lerobbant az úton, ezért késve indult a mérkőzés. A Vienna Capitals történelmi első Erste Liga találatát, Dominic Thalhammer szerezte meg, amivel vezetett a csapata. Benk András emberelőnyös góljával válaszoltak a vendégek (1-1). A záró játékrészre döntetlennel mehettek a csapatok, előbb Anze Ropret, majd Benk András talált, be utóbbi második gólja a lilák 3-1-es győzelmét jelentette. Az Újpest hétfőn este a forduló tv-s meccsén legyőzte a Dunaújváros csapatát, ketté szakítva ezzel a mezőnyt. A vendég Acélbikák szereztek vezetést az első harmadban, de az Újpest innentől nem engedélyezett több gól, viszont Kiss Dániel, Varga Arnold és Pichler Ádám is betalált így 3-1-re nyert az Újpest.

Góllövőlista állása

Pontok: 7, Juha Hietamaki, FTC

Gólok: 3 Hietamaki, Vladimir Dubek, FTC

Gólpasszok: 4 Hietamaki, FTC

 

Bajnokság állása

FTC 6 pont

DVTK 6 pont

MAC 6 pont

UTE 6 pont

Csíkszereda 0 pont

Brasov  0 pont

Dunaújváros 0 pont

Vienna 0 pont

Fehérvár 0 pont

Gyerehokizni