A derbit megnyerő Újpest már a harmadik

2017.10.17. 00:15 |
Az Újpest 2-1-es hátrányból fordítva, végül  4-3-ra győzte le a Ferencvárost az Erste Liga hétfői játéknapján.

A nagy iramú összecsapáson még egy perc sem telt el, és a Ferencváros már meg is szerezte a vezetést Jereme Tendler találatával (0-1). A bekapott gól után gyorsan felébredt az Újpest, és átvette a játék irányítását. A lila-fehérek sorra dolgozták ki a helyzeteket, de nem tudták bevenni Sevela kapuját még emberelőnyben sem. A hazai erőfeszítés a 9. percben el is nyerte jutalmát. Egy nagyszerű keresztpasszt követően Varga Arnold egyenlített (1-1). Az egyenlítés után továbbra is az UTE irányított, ám a 14. percben Fliszár lőtt passzába Virág Tamás tette bele az ütőjét, amivel a Ferencváros ismét megszerezte a vezetést (1-2). Ezt követően sorra jöttek a kiállítások mindkét fél részéről, a 4 a 3, valamint a 3 a 3 elleni szituációk az edigginél is lüktetőbb játékot hoztak, gól azonban már nem született a harmadban.

A második játékrészt emberelőnyben kezdte az Újpest, de nem tudta kihasználni. Nagy lendülettel rohamoztak tovább a lilák az egyenlítésért, és egy látványos kapu mögötti összjátékot követően Szalma Zsoltnak ez össze is jött a 25. percben (2-2). A következő gólra egy percet sem kellett várni. A ferencvárosi kapu előtt zavaró Erik Caládi kapott korongot, az átvétel után pedig Sevela hálójába jutatta azt, ezzel már a lila-fehéreknél volt az előny (3-2). A két gyors bekapott gól után nagyobb tempóra kapcsolt az FTC, ám egy kimaradt emberelőnyt követően megint a hazaiak szereztek gólt. Ropret tört be a ferencvárosi harmadba, Benk elé tette a korongot, akinek a lövését ugyan még tudta hárítani Sevela, a kipattanóra érkező Cseter lövésével szemben viszont már tehetetlen volt (4-2). A zöld-fehérek nagyobb fokozatra kapcsoltak, és 5 perccel a harmad vége előtt sikerült is a felzárkózás. Tendler a bal szélen indult meg az újpesti harmadba, a keresztpasszára pedig Vladimir Dubek érkezett remek ütemben, Silának esélye sem volt a hárításra (4-3).

A záró harmadban az történt, amit az Újpest akart. A hazaiak lassították a játékot, és már a semleges harmadban is nagyszerű védőmunkát mutattak be. Ennek köszönhetően igazán komoly helyzetet nem tudott kialakítani a Ferencváros. Az egyenlítés reményében a vendégek lehozták a kapust, ám még felállni sem sikerült igazán 6 az 5 ellen, így a hazaiak otthon tartották a három pontot.

Győzelmével az Újpest megelőzte a Ferencvárost, és 18 pontjával már az Erste Liga harmadik helyén áll. A zöld-fehérek sorozatban harmadszor hagyták el vesztesen a pályát.

UTE-Ferencváros 4-3 (1-2, 3-1, 0-0)

Nyilatkozatok

Szakács Ferenc, a Ferencváros másodedzője: „A második harmadban benn maradtunk az öltözőben, és a 10. percig ránk jött az Újpest. Végig dominálták ezt az időszakot, és fordítottak. Utána futhattunk az eredmény után. Megvoltak a helyzeteink, de nem sikerült élni velük. Az Újpest nagyon jól támadott le, megzavarodtunk a hátsó zónában, nem tudtuk rendesen kihozni a korongot, ezekből pedig rendre a veszélyes kontrákat indított, amiket be is lőtt. Zsinórban a harmadik mérkőzésen nem szereztünk pontot, gödörben vagyunk. A helyzeteink megvannak, viszont ezeket be is kell lőnünk.”

Szilassy Zoltán, az Újpest vezetőedzője: „Mind a három harmad jól sikerült. Két peches gólt kaptunk az első harmadban, és sokat tettünk azért, hogy vezessünk, de mégsem sikerült ekkor még. A tartásunkat rendkívül bizonyítja, hogy annak ellenére, hogy kétszer is hátrányba kerültünk, végül megfordítottuk a mérkőzést. A letámadásaink működtek, jól szűrtük meg a semleges harmadot és nem adtunk lehetőséget a Ferencvárosnak, hogy gyors ellentámadásokból eredményesek lehessenek. A harmadik harmadban pedig megtaláltuk a kellő egyensúlyt védekezés és támadás között, és kontrolláltuk az eseményeket.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV