U20: a házigazda következik

2017.12.11. 15:37 |

A lettek elleni hajtós, kemény meccs után hétfőn sem vár kisebb feladat a magyarokra az U20-as Divízó I/A csoportos férfi világbajnokságon, hiszen a házigazda franciákkal játszanak a fiúk.

Ráadásul a franciák csapata az első forduló tanulsága szerint kifejezetten erős, hiszen 6-1-re verték Ausztriát. De kezdjük a mieinkkel, akik a napot a jégen indították, a játékosok az előző napi meccsterhelés ellenére saját bevallásuk szerint jól érezték magukat korcsolyával a lábukon. 

Az edzői stáb úgy döntött, pár helyen változtat a felálláson az első mérkőzéshez képest. A védőpárosok maradtak, ám a támadókat kicsit megkeverték Jarmo Tolvanen és segítői. A kapuban Garbacz Máté kezd majd. 

Az összeállítás 

Szalma, Horváth, Szita

Révész, Péter, Mihály

G. Tóth, Papp, Majoross

Molnár, Kreisz, Vértes

Szigeti 

Szabó, Fejes

Kiss, Sándor

Pokornyi, Sarcia

Vas 

Garbacz (B.Tóth) 

A mérkőzés 19 órakor kezdődik, és mint említettük, nem lesz könnyű találkozó, hiszen amellett, hogy a magyarok 4-1-re kikaptak a lettektől, a franciák 6-1-re verték az osztrákokat az első fordulóban. 

Talán némi támpontot adhat, hogy a szlovéniai novemberi tornán játszottunk a hétfői ellenféllel, mi több, 3-2-re le is győztük őket (Tóth Gergely, Kiss Roland és Szalma Zsolt góljaival). 

Azóta viszont változott a franciák kerete, olyannyira, hogy a mostani csapatban hatan is vannak olyanok, akik nem voltak ott Szlovéniában. A csapatot irányító Dany Gélinas rutinos szakvezető, aki korábban a francia és a szlovén válogatottal is dolgozott. 

Több olyan játékos is van az ellenfélnél, akire érdemes figyelni, például az az Alexandre Texier, aki Kreisz Brúnó klubtársa a finn KalPában, csak éppen már a felnőtt keret tagja (és ekképpen Sebők Balázs csapattársa), tavaly pedig az NHL-ben szereplő Columbus Blue Jackets draftolta a második körben. Mellette jó lesz szemmel tartani Louis Boudont és Max Leroux-t is. 

Nyilatkozatok 

Kiss Dávid segédedző: A francia csapat gyors, letámadós, ütközős „észak-amerikai” stílusban játszik. Megnéztük az osztrákok elleni meccsüket, agresszívan támadnak le és nagyon sokat lőnek kapura. A tegnapi mérkőzés után szerintem ma is lesz elég energiánk egy szoros mérkőzésre. Meccsről meccsre megyünk előre, ma csak a franciákkal foglalkozunk. 

Szita Donát támadó: Tegnap egész jó meccset játszottunk a lettekkel, kicsit idegesen kezdtünk, de első mérkőzésnek megfelelő volt. A franciák osztrákok ellen aratott nagyarányú győzelme sejteti az erejüket, de nem foglalkozunk ezzel. A legjobbat szeretnénk kihozni magunkból és úgy gondoljuk, ez elég lehet a győzelemre. A novemberi egymás elleni mérkőzéssel azért sem foglalkozunk, mert a francia csapatban jó pár játékos kicserélődött – nem szabad abból a meccsből kiindulni, az előttünk álló találkozóra kell koncentrálni.

Program: 

MAGYARORSZÁG – Lettország: 1-4

MAGYARORSZÁG – Franciaország (hétfő 19:00)

MAGYARORSZÁG – Kazahsztán (szerda 15:30)

MAGYARORSZÁG – Németország (péntek 13:00)

MAGYARORSZÁG – Ausztria (szombat 16:00)

A keret

Név Poszt Egyesület Születési év
Garbacz Máté K Vasas 1998
Tóth Balázs K Linz (AUT) 1999
Fejes Nándor H MAC 1999
Kiss Roland H UTE 1999
Pokornyi Dávid H UTE 2000
Sándor Flórián H Fehérvár AV19 1999
Sarica Antonino H MAC 1998
Szabó Bence H Fehérvár AV19 1998
Vas Márk H Fehérvár AV19 1999
Horváth Bálint Cs Rögle (SWE) 1999
Kreisz Brúnó Cs KalPa (FIN) 1999
Majoross Barnabás Cs MAC 1998
Mihály Ákos Cs Fehérvár AV19 1999
Molnár Dávid Cs MAC 1998
Papp Kristóf Cs Honeybaked (USA) 2001
Péter Andor Cs Fehérvár AV19 1999
Révész Marcell Cs Zürich (SUI) 2000
Szalma Zsolt Cs UTE 1999
Szigeti Ákos Cs Springfield (USA) 1999
Szita Donát Cs Fehérvár AV19 1998
Tóth Gergely Cs MAC 1998
Vértes Nátán Cs Fehérvár AV19 2000

 
Stáb

Jarmo Tolvanen Vezetőedző
Fodor Szabolcs Segédedző
Kiss Dávid Segédedző
Várady Csaba Kapusedző
Bagonya Imre Fizikoterapeuta
Egri Gergely Sportigazgató
Magyar Péter Felszerelés menedzser
Szilágyi Levente Csapatvezető
Závodszky Szabolcs Média menedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV