U19: győzelemmel zárta a kaposvári tornát a magyar csapat

2018.02.17. 16:16 |

A kaposvári Négy Nemzet torna utolsó meccsén a magyar U19-es válogatott Ausztriával találkozott, azzal az együttessel, mellyel az U20-asok már kétszer is megmérkőztek a szezon során.

A szakvezetés döntése értelmében Nagy Kristóf kezdett a kapuban, cseréje Szeles Martin volt, míg a keretből most Tóth Balázs maradt ki. Sérülés miatt Császár Hunor és Nagy Ákos nem játszhatott, Pákozdi Bálintnak pedig vissza kellett utaznia a klubcsapatához, de ezt már a torna előtt is tudtuk. Így aztán a magyar csapat három támadósorral állt ki. 

A magyar együttes már a mérkőzés második percében megszerezte a vezetést, Vincze Gergő talált be emberelőnyös helyzetből. Túl sokat nem kellett várni a második gólra sem, hiszen 9 másodperccel később Kedves Richárd alakította 2-0-ra az állást. 

És még nem volt vége a parádénak, hiszen alig telt el egy újabb perc, és Búzás Arnold révén már 3-0 állt az eredményjelzőn. Négy perc alatt három gól – nem csak nagyszerű kezdés, de a nyomást is levette a magyar együttesről. Az első harmadban még több emberelőnyös helyzet is akadt mindkét együttes számára, de több gól már nem esett. 

A második harmadban is csak magyar gól esett, ismét Kedves Richárd talált be és alakította 4-0-ra az eredményt. A magyar védelem jól állt a korcsolyáján, és ez igaz volt egészen a harmadik harmad közepéig. 

Az osztrákok csak a 48. percben tudták bevenni Nagy Kristóf kapuját, méghozzá emberelőnyből. A magyar együttes azonban gyorsan visszaállította a négygólos különbséget, Péter Andor lőtte az ötödik magyar gólt. 

A mérkőzés tehát sima, 5-1-es magyar győzelemmel zárult, azt azonban a találkozó végén még nem lehetett tudni, hogy a házigazda együttes megnyeri a tornát vagy második lesz, ez a másik mérkőzés végeredményétől függött. 

Kiss Dávid másodedző: Azért lehetett ilyen sima győzelem a vége, mert a meccs elejétől nagyon fegyelmezetten és okosan játszottunk. Mindenki nagy lelkesedéssel, odaadással lépett jégre és a legjobb formáját hozta. Nem jelentett problémát, hogy korán kellett játszanunk, sőt, elég jól sült el a dolog, mert frissebbek voltunk, mint az osztrákok. A tornáról összességében azt gondolom a stábbal együtt, hogy nagyon jó kezdeményezés, mert így már most játszatni tudjuk a leendő U20-as válogatott magját, és azok is játéklehetőséget kapnak, akiknek már nem lenne nemzetközi mérkőzésük. Vannak játékosok, akiknek jó önbizalomnövelő volt ez a torna, ők azok, akik eddig vagy nem kaptak meghívót, vagy a végső keretszűkítéskor kiestek a csapatból. Az utolsó napra nagyon jól összeért a társaság. 

MAGYARORSZÁG – Ausztria: 5-1

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV