U15: Kihirdették az Olaszországba utazó keretet

2018.02.12. 18:50 |
Az U15-ös válogatott egy inteznív napon van túl. A 23 fősre szűkített keret kedden pedig már utazik is Olaszországba, ahol a házigazdák mellett Szlovéniával és Ausztriával csap össze.

Horváth András vezeteőedző és stábja három kapusra, nyolc hátvédre és tizenkét csatárra szűkítette végső keretét. Nyolc csapat képviselteti magát a keretben, mindenki Magyarországon játszik.

A csapat kedd reggel indul Olaszországban, délután pedig még egy edzés vár a magyar csapatra azt követően, hogy megérkeznek. Szerda reggel egy átmozgató edzés előzi meg a 14:30-kor kezdődő Ausztria elleni mérkőzést. Csütörtökön is hasonló a forgatókönyv, délelőtt edzés, este 20:15-től pedig a házigazda olaszok ellen játszik a csapat. A torna péntek reggel zárul a magyarok számára, 9:30-tól Szlovéniával mérkőznek meg.

Horváth András, vezetőedző: "Nagyjából két hónapja jelezték felénk a szervezők, hogy ez a torna egy nappal korábban kezdődne. Így csak egy nap állt rendelkezésünkre, hogy mindenkit meg tudjunk nézni, mivel a hétvégén még mindenkinek bajnokija volt. Két intenzív, másfél órás edzésünk volt, egymás elleni játékkal, közte pedig egy fitnesz-tesztet is beiktattunk, így a nap végére mindenki elfáradt. A sűrű programnak köszönhetően láthattuk, hogyan teljesítenek a játékosaink terhelés alatt, hogy fáradtabban milyen döntéseket hoznak és hogy kik azok mentálisan és hozzáállásban is erősebbek. Ez alapján választottuk ki végül azt a 23 játékost. Volt egy-két olyan döntés, amit amiatt hoztunk meg, hogy a szezonvégi rigai tornán minél jobban szerepelhessünk. Minél több játékost szeretnénk megnézni éles, versenyhelyzetben, így például volt olyan, aki csak azért maradt ki a mostani keretből, mert volt Poprádon. Alapvetően a mai napon a legjobban teljesítő 23 játékost visszük ki, ahol sokat gondolkodtunk, ott pedig azt mérlegeltük, hogy olyanokat vigyünk ki, akiket még nem láttunk."

Február 14. 14:30 Magyarország-Ausztria

Február 15. 20:15 Magyarország-Olaszország

Február 16. 9:30 Magyarország-Szlovénia

Keret

Név Poszt Klub
BALÁZS Olivér K VASAS
KAMONDY Dominik K IOGJA
PAPP Áron K UTE
ANTAL Simon H DHK
BALÁZSI Márton H UTE
HORVÁTH Donát H MAC
JÉCSAI Dávid H MAC
LÁSZLÓFFY Botond H UTE
MÁRKUS Márkó H Vasas SC
MODOK Balázs Sándor H Pesterzsébeti HC
SZABÓ Bálint H IOGJA
ÁDÁM Zsolt Cs MAC
ALAPI Márton Cs IOGJA
AMBRUS Csongor Cs IOGJA
BARTÓK András Cs DHK
FEKETE Alex Cs IOGJA
FÜLÖP Bence Cs MAC
ILLÉS Márton Cs DVTK Jegesmedvék
JÁBOR Bendegúz Cs IOGJA
KECELI-MÉSZÁROS Mátyás Cs IOGJA
NYERGESI Dominik  Cs MAC
PAPP Tamás Cs FTC
SIMON Levente Cs UTE
     
Stáb    
HORVÁTH András   Vezetőedző
ZALAVÁRI Bence   Edző
GALSI Péter   Edző
SZÉKELY Csaba   Kapusedző
SARKADI Csaba   Fizioterapeuta

 

Gyerehokizni