U13: a Vadlovak nyerték a MetoKupát

2018.03.06. 18:54 |

Az U14-esek után az egy évvel fiatalabbak is összemérték tudásukat a legendás ezüst serlegért. A játékosok és az edzők lelkesedése ugyanolyan volt, mint hétfőn.

Hihetetlen meccseket hozott a MetoKupa második napja, a fiatalok rendszerben, koncepciót követve játszottak, visszaadva, amit az edzői stábtól tanultak. Az U13-as tehetségfejlesztő táborba behívott játékosok egynapos minitornán versengtek.

A játékosokat nyolc csapatra osztották, mindegyik mellé egy vendégedző került. A trénerek szintén a Glen Williamson vezette utánpótlásprogramban nevelkedtek.

A győzelmet a Vadlovak szerezték meg, a döntőben a Farkasok csapatát legyőzve. Az U13-as korosztályban számos tehetséges játékos mutatta meg magát, nagy volt a küzdelem a kupáért. A fiatalokra ezúttal is fizikai és mentális felmérő várt a meccsek mellett. A legjobbakat külön díjazták.

Szaller Márk, vendégedző: „Nagy élmény volt edzőként részt venni ezen a tornán. Sok játékossal találkoztam, és szembetűnő, hogy mennyire ügyesek. Jó kezdeményezés már évek óta, hogy így versenyeztetik a játékosokat. Felelősségteljes, élvezetes és fárasztó volt edzősködni, de sokat lehet tanulni, hálás vagyok Glennek, hogy meghívott.”

Kornakker Dániel, vendégedző: „Sok nagyszerű dolgot láttam a gyerekektől. Taktikára nem igazán tértünk ki, mindent engedtünk nekik. Én csak azt mondtam, hogy lőjenek gólt, cselezzenek, élvezzék. Ez be is vált. Fantasztikus élmény volt, jó volt az edzők szemszögéből látni a hokit, és sok mindent tanultam, mert sokszor túlreagáltam a dolgokat, és a kicsiknél odafigyeltem, hogy az érzelmeimet kontrolláljam. A fiatal kapusok között volt pár ügyes srác, akitől már most is félthetném a helyemet. Technikásan mozogtak, sokat jöttek ki a kapuból, jó és hasznos, ha már ilyen fiatalon jól bánnak a koronggal.”

Díjak:
MVP – Németh Zalán

Legjobb kapusok – Soós István Kolos, Váradi András

Legokosabb csapat –  Medvék csapata

Legfittebb csapat – Bivalyok csapata

Vadlovak

Tóth Benedek

Láday Áron

Sárközi Gergő

Németh József

Papp András László

Takács Bálint

Gönczi Gergő

Tóth Péter

Bodzai Dávid

Molnár Benedek

Németh Zalán

Kiss Péter

Bányai Keve

Puhnyák Erik

Csicsmann Balázs

Horváth Zsombor Sebestyén

Debreceni-Bárány Regő

Pozsgai Márton

Kiss-Szigeti Máté Zsolt

Eőry Sebestyén

Edző

Láday Tamás

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV