Összeállt az U20-as válogatott edzői stábja

2018.08.06. 09:00 |

Az U20-as válogatott vezetőedzője, Vas Márton megnevezte stábjának tagjait. Két másodedző és egy kapusedző segíti a munkát.

Ahogy az már korábban kiderült, Vas Mártont nevezték ki az U20-as válogatott vezetőedzőjévé. A csapat már megkezdte a munkát a decemberi, lengyelországi Divízió I/B világbajnokságra.

Most kiderült az is, hogy Horváth András és Kiss Dávid lesz Vas Márton másodedzője, Jukka Konstas pedig a kapusedző. Korábban mindhárman részt vettek már az utánpótlás programban.

Ez lesz Horváth András második szezonja, amelyben a Vasas U18-as csapatát irányítja. Korábban volt Glen Williamson másodedzője az U18-as válogatottnál, amely 2016-ban aranyérmet nyert a Divízió I/B világbajnokságon, az olaszországi Asiagóban. Az előző idényben az U15-ös nemzeti csapat vezetőedzője volt.

 „Horváth András egy ambiciózus edző, aki keményen dolgozik. Ő lesz a felelős a védelmi stratégiáért, a korong nélküli játékért. A hátvédekkel fog többet foglalkozni, valamint a száraz munkát, az erőnléti programot is ő állítja össze” – mondta Vas Márton.

Kiss Dávidnak ez lesz az első idénye a Fehérvári Titánok Erste Liga-csapat vezetőedzőjeként. Korábban dolgozott már az U20-as válogatott mellett, ez lesz a negyedik világbajnoksága, segítette Rich Chernomaz és Jarmo Tolvanen munkáját is. Benne volt a stábban a 2015-ben Litvániában, a Divízió II/A-t, majd egy évvel később a hazai jégen a Divízió I/B-t megnyerő együttesnél is.

„Kiss Dávid pont az ellenkezőjéért lesz felelős, mint Horváth András, vagyis a koronggal való játékért, az emberelőnyökért és a csatárokért. Segíteni fog nekem az ellenfelek feltérképezésében és annak videóelemzésben is” – nyilatkozta a vezetőedző.

Jukka Kontsas a szlovák Extraligában induló MAC Budapest kapusedzője. A finn szakember dolgozott a kapusokkal az U20-as válogatottnál, amely megnyerte a Divízió I/B vb-t Budapesten, az előző idényben pedig az U18-as válogatottat segítette a kijevi, Divízió I/B vb-n.

 „Jukka Kontsas felel a kapusokért és ő lesz a videóedző. Élőben jelöli és vágja a meccsek felvételét, ezzel segíti az elemzői munkát. Nemcsak a kapusok teljesítményében, hanem a játék más területein is kíváncsi leszek a véleményére. Sokat segít, ezért szerettem is volna, hogy legyen egy edzőnk, aki nem a kispadon ül, hanem más nézőpontból látja a meccset, és észrevehet olyan, amit mi nem. Kapcsolatban leszünk mérkőzés közben is, és tud nekünk segíteni kényes helyzetekben, hogy például melyik centerünk hozza el a legjobb arányban a bulikat, vagy ha épp tartani kell az eredményt. A statisztikai adatokat ő látja, és azzal segíthet” – fejtette ki Vas Márton.

A magyar U20-as válogatott edzői stábja:

Vezetőedző: Vas Márton

Másodedző: Horváth András, Kiss Dávid

Kaposedző: Jukka Kontsas

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV