Női U18: Győzelemmel felérő döntetlen

2018.01.14. 12:06 |
Vegyes érzelmekkel zárhattuk a norvégok elleni mérkőzést az asiagói Divízió I/A U18-as női világbajnokságon.

Szoros mérkőzésen az első harmad igen gólzáporosra sikerült, a norvégok kétszer, a magyarok egyszer voltak eredményesek. A mieink gólját Horváth Dominika lőtte.

A norvégok 2-1-es vezetése után a második harmadban a magyar fölény ellenére nem született gól. A harmadik játékrészben Horváth Imola góljával egyenlíteni tudtunk, a maradék játékidő már nem hozott több gólt. A hosszabbításban nem született találat, így következhetett a büntetőpárbaj.

Bár azt a norvégok nyerték, így is a magyar együttes örülhetett jobban, hiszen míg a norvégok kiestek, azaz jövőre a Divízió I/B-ben indulhatnak, mi viszont bentmaradtunk.

Azt, hogy hányadik helyen, a nap további mérkőzéseinek eredményeitől függ.

Kis András a következő gondolatokkal búcsúzott a világbajnokságtól: 

A mai mérkőzés sem kezdődött egyszerűen, közvetlenül a mérkőzés előtt a csapatkapitányunknak ( Mayer Fruzsinának) tönkre ment a korija amit nem lehetett orvosolni. Fruzsi egy kölcsön koriban a fél lábán játszotta le a mérkőzést.
Az első harmadot sajnos kicsit óvatosan kezdtük, nem vettük fel a ritmust. Annak ellenére, hogy a lányok tudatába voltak annak, hogy mi a tétje a mérkőzésnek és a cél az volt, hogy az elejétől vegyük a kezünkbe az irányítást és az ellenfélnek kelljen olvasni a mi játékunkat, ne nekünk az övékét.
Ennek ellenére a VB n először sikerült megszerezni a vezetést, amit sajnos még az első harmadban el is vesztettünk.
A második harmadra végre sikerült azt játszani, amit szerettünk volna. Átvettük az irányítást. Rengeteg helyzetünk volt, emberelőnyben és 5-5-ben egyaránt, de a gól még nem jött.
A harmadik harmadban kicsit kiegyenlítettebb volt a játék, de még mindig mi voltunk a kezdeményezőbbek. A sok munka meghozta gyümölcsét és megérkezett az egyenlítő gól is, ami a bemtmaradást jelentette abban a pillanatban. Fegyelmezett odaadó játékkal sikerült ráülnünk az eredményre. Sajnos a hosszabbításban nem sikerült gólt lőnünk és a büntetők sem mentek, de ez az a helyzet volt, amikor lehetett örülni a vesztes meccsnek a győztes viszont nem tudott örülni!
Gratulálok a lányoknak a hozzáálláshoz, küzdeni tudáshoz és az elért eredményhez. Köszönöm nekik és az egész stábnak a befektetett munkát, energiát.

A mérkőzés magyar legjobbjának Horváth Dominikát választották.

A világbajnokságon a magyar csapat legjobbjának járó díjat Seregély Mira kapta.

Női U18-as divízió I/A csoportos világbajnokság
2018. január 8., hétfő: Magyarország–Szlovákia 2-6
2018. január 9., kedd: Magyarország–Japán 1-6
2018. január 11., csütörtök: Magyarország–Olaszország 3-2
2018. január 12., péntek: Magyarország–Ausztria 0-1
2018. január 14., vasárnap: Magyarország–Norvégia 2-3

A női U18-as válogatott világbajnoki kerete: 

  Vezetéknév Utónév Post mezsz SZN Klub 
1. Maruyama Yumi K 1 2000.03.21 Ferencvárosi TC
2. Tóth Zsófia K 20 2003.08.01 Ferencvárosi TC
3. Faggyas Lilla V 3 2002.02.25 HC Torino Bulls
4. Gaitz Hanna V 18 2001.10.08 KMH Budapest 
5. Kreisz Emma V 13 2003.09.02 MAC Budapest
6. Mayer Fruzsina V 17 2000.07.16 Vasas SC
7. Preisinger Dorka V 6 2001.05.08 KMH Budapest
8. Fecske Maja V 15 2002.08.07 ifj. Ocskay Gábor JA
9. Sándor-Székely Katinka V 21 2000.11.21 Győri NEMAK ETO HC
10. Lázár Csenge V 24 2002.12.31 Ferencvárosi TC
11. Cselényi Viktória CS 12 2000.05.05 KMH Budapest 
12. Horváth Dominika CS 23 2000.11.08 KMH Budapest
13. Horváth Imola CS 22 2002.08.02 ifj Ocskay Gábor JA 
14. Kerekes Kármen CS 5 2003.04.03 KMH Budapet 
15. Puskás Noémi  CS 9 2001.03.15 KMH Budapest 
16. Seregély Míra CS 16 2003.04.27 MAC Budapest
17. Sőléd Orsolya CS 7 2000.05.22 Ferencvárosi TC
18. Strobl Lara CS 11 2003.05.11 Vasas SC
19. Szamosfalvi Petra CS 8 2002.05.10 KMH Budapest 
20. Pázmándi Zsófia CS 4 2002.12.16 Kaposvári SI

Szakmai stáb

Buzás Norbert Szövetségi kapitány
Kis András Megbízott szövetségi kapitány
Fodor Zoltán Edző
Székely-Mádai László Edző
Budai Krisztián Kapusedző
Gallyas Gabriella Rehabilitációs edző
Kozák Attila Erőnléti edző
Medgyes László Felszerelés menedzser
Jasó Judit Csapatvezető
dr. Kolbenheyer Zsuzsanna GM női szakág

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV