Nemzetközi tapasztalattal gazdagodtak az U14-es játékosok

2017.02.13. 15:23 |

Az U14-es magyar jégkorong válogatott két kerettel mérkőzött osztrák csapatok ellen a februári nemzetközi szünetben. Az egyik gárda Budapesten, a Tüskecsarnokban három meccset játszott Ausztria U14-es válogatottja ellen, míg a másik Spittalba utazott, hogy három regionális válogatottal mérje össze erejét.

A budapesti keret – bár javuló teljesítményt mutatott – de az első, szombati mérkőzésen 6-1-es, a vasárnapi másodikon 6-2-es és a harmadikon pedig 7-4-es vereséget szenvedett.

Nagyon hasznos három mérkőzést tudtunk játszani, minden jól meg volt szervezve. Az első összecsapáson, amelyet nagy arányban nyert meg az ellenfél, a játék képe alapján nem volt ekkora különbség. Sok magyar játékosnak azonban ez volt az első válogatott szereplése, így nem tudtak olyan magas szinten teljesíteni, mint a klubban, hiszen izgultak. Ettől függetlenül percről percre, harmadról harmadra javultak az összecsapás, sőt az egész torna alatt” – nyilatkozta Árkovics Bálint edző a viadal után.  

„A vasárnap délelőtti mérkőzésen az első harmadban elkerülhető gólokat kaptunk, de az osztrák csapat fizikálisan és szervezettségben előttünk járt” – foglalta össze egy mondatban a második meccs tanulságait. „Délután a 7-4-re ismét ők nyertek, de az egy nagyon kiélezett meccs volt, ha még van 10 percünk, akkor lehet, hogy más eredmény született volna. Kicsit álmosan kezdtünk, az viszont pozitívum, hogy a záró 20 percet meg tudtuk nyerni egy jól felépített osztrák csapat ellen” – tette hozzá.

„Az eredmény nem volt most kiemelten fontos. Persze jó lett volna nyerni, de az egyéni képességekre voltunk kíváncsiak, arra, hogy a taktikai elemeket mennyire látják át a játékosok. Sokan megütötték a szintet. A stábbal is jól tudtunk együtt dolgozni, a záró megbeszélésen pedig minden játékosnak az összes stábtag elmondta, ő mit látott, hol kellene még fejlődnie.”

Az Ausztriában játszó gárda első két, szombati mérkőzését szintén elvesztette. Először a dél-tiroli válogatottal csaptak össze a fiúk és 3-0-ra kaptak ki, majd a dél-ausztriai csapat is jobbnak bizonyult, ennek a meccsnek 9-1 lett a vége az osztrákok javára. Vasárnap reggel került sor az utolsó, bronzéremért vívott csatára, amelyen viszont Nyugat-Ausztria ellen hátrányból fordítva, büntetőkkel 3-2-re nyert a magyar csapat.

„A torna célja az volt, hogy minél több gyerek ölthesse magára a címeres mezt és szerezhessen nemzetközi tapasztalatot. A tiroli gárda ellen játszotta első közös mérkőzését a csapat ebben az összeállításban, ami meglátszott a játék képén is, meg voltunk kicsit illetődve” – mondta Gebora Zita csapatvezető a torna után. „Ugyanúgy a szombati napon, néhány órával később már a dél-ausztriai csapat ellen léptünk jégre. Ők lettek később a tornagyőztesek is, ellenünk pedig még jobban domináltak, mint a tiroliak.”

„A két meccs után a fiatalokkal átbeszéltük min kell változtatni a vasárnapi bronzmérkőzésre, reggelre pedig végül sikerült összerázódnia a csapatnak és felvenni a torna ritmusát. „Csapatként jobban együtt tudtunk működni mind védekezésben, mind támadásban, és egy szoros, küzdős meccsen az utolsó percen kiegyenlítettünk, végül büntetőkkel nyertünk” – értékelte a vasárnapi mérkőzést is. „A torna abszolút elérte a célját, hiszen immáron 90 játékos mutatkozhatott be ebben a szezonban a korosztályos válogatottban. Az U14 es tehetséggondozó program célja a megfelelő alapok megteremtése, a gyerekek fejlesztése egyéni játékosként is és csapatként is, amelyre ezek a tornák tökéletes lehetőséget biztosítanak” – tette hozzá.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV