Nem bírtunk a koreaiakkal sem

2017.04.25. 18:16 |
Hiába vezetett a magyar válogatott, 3-1-es vereséget szenvedett a koreaiaktól a kijevi divízió I/A csoportos világbajnokságon.

Az első harmad feléig kiegyenlített volt a játék, helyzet minkét oldalon akadt, gól azonban nem. A magyar csapatból a 11. percben Benk Andrást kiállították, s még három másodpercig tartott a büntetése, amikor Nagy Krisztián is leülhetett mellé. Emberhátrányban azonban remekül védekeztek a fiúk, nem engedték, hogy a koreaiak felgyorsítsák a játékukat, így gólt sem tudtak szerezni.

Nem sokat játszhattunk azonban öt az öt ellen, Kalvin Sagert is két percet kapott, de a védelem, illetve Bálizs Bence ezúttal sem engedte, hogy a korong átjusson a gólvonalon. A kiállítások sorozata természetesen azt eredményezte, hogy a koreaiak csaknem háromszor annyit lőttek kapura, mint a magyarok, de a lényeg, hogy az első harmadban egyszer sem találtak a kapuba.

A második harmad

A második harmad elején eljött az idő, amikor a magyar válogatott is emberelőnyben játszhatott, sőt, mindjárt kettősben, amit azonnal ki is használtak a fiúk: Szirányi Bence lőtte rá messziről, a kapu előtt Kóger Dániel piszkált bele a korongba, így ő jegyezte a vezetést jelentő találatot. Maradt a szimpla előny, a duplázás azonban elmaradt.

Az előny birtokában a magyarok irányították a játékot, a koreaiak azonban a játékrész felénél kisebb nyomás alá helyezték a védelmünket, de az egyenlítés, Bálizs védéseinek is köszönhetően nem jött össze.

A folytatásban a magyar játékosok rendkívül jól szereztek korongot a koreaiak védekező harmadában, ennek eredményeként lőhetett kapura Galló Vilmos, aki a felső vasat találta telibe. Aztán újabb lehetőség adódott előtte, de ez is kihasználatlan maradt, miközben a másik oldalon is nagy erőket kellett mozgósítani védekezésben.

Az ellenfél gyors mozgásával nem egyszer összezavarta a védelmünket, de a 36. percig ez nem vezetett eredményre. Akkor azonban egy apróbb hibát kihasználva Kim Kisung egyenlített.

A szorításból Alex Plante kiállítása alatt szabadultunk fel, ekkor a legnagyobb helyzet Galló előtt adódott, aki egy védővel a nyakán ment a kapu felé, s még rá is húzta a korongot, de Matt Dalton védett.

Néhány pillanattal később ugyanezt kellett tennie Bálizsnak is, aki az utolsó másodpercekben emberhátrányban nagyot védett, de Szirányi mentette meg a csapatot az újabb kapott góltól, hiszen a kapusról lecsorgó korongot ő takarította el a kapu elől.

Az utolsó játékrész

A harmadik harmad elején még tartott az emberhátrány, s éppen kiegészültünk, amikor Stipsicz Bence rossz ütemben szúrt oda a botjával az ellenfél játékosának, így két percig ismét négy az öt ellen játszottunk.

Ezt is lehoztuk kapott gól nélkül, majd átvettük az irányítást, újabb találatnak azonban mégis a koreaiak örülhettek: Shin Sanghoon indult el a koronggal a kapunk felé, messziről rálőtte az alapvonali palánkra, majd ment a saját lepattanójáért, lőtt, a pakk pedig Bálizs mamutja felett beesett a hálóba.

Ha ez nem lett volna elég baj, Nagyot kiállították. Az emberhátrányt ismét kivédekeztük, majd miután kiegészültünk, Keegen Dansereau szólójánál ugorhattunk fel, gólt azonban nem kiálthattunk. A koreai védő azonban csak szabálytalanul tudta megállítani, így két percig öt a négy ellen játszottunk, de hiába akadtak helyzetek, egyiket sem sikerült kihasználni.

Védekezésben továbbra is akadtak gondjaink, először Bálizs mentett hatalmasat, majd Ahn Jin Hue hagyta ki a kihagyhatatlant. A magyar hibát azonban könyörtelenül kihasználták: miközben a támadásra koncentráltunk, Sin Sangwoo meglépett a bal oldalon, kettő az egyben mehettek a koreaiak a kapunkra, az imént említett játékos pedig nem kegyelmezett.

Az utolsó perceknek tehát 3-1-es hátránnyal vágtunk neki, az 57. perc kezdetén Cho Minho-t kiállították, ekkor Rich Chernomaz időt kért, majd úgy döntött, lehozzuk a kapust. Hat a négy ellen támadtunk, Dansereau került nagy helyzetbe, de a vetélytárs kapusa védett. Bartalis lövése után sem kötött ki a pakk a kapuban, miközben az ellenfél kiegészült.

Hat az öt ellen nem tudtunk mit kezdeni a koreaiakkal, azt azonban megakadályoztuk, hogy üres kapus gólt lőjenek, így végül 3-1-es vereséget szenvedtünk. A magyar csapatból Bálizs Bence lett a legjobb.

Az IIHF divízió I/A csoportos kijevi világbajnokság programja (magyar idő szerint):
Április 22., szombat, Ukrajna−Magyarország 3-5
Április 24., hétfő, 19:30: Magyarország−Ausztria 1-3 
Április 25., kedd, 16:00: Magyarország−Korea 1-3
Április 27., csütörtök, 16:00: Lengyelország−Magyarország
Április 28., péntek, 12:30: Magyarország−Kazahsztán

(Fotó: MJSZ/Fényes Gábor)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV