Négy sima, egy drámai

2018.09.14. 22:45 |

Négy mérkőzés is nagy különbséggel dőlt el az Erste Ligában pénteken. Az FTC harmadik találkozóján is hosszabbítás döntött, ám a Csíkszereda szétlövésben nyert.

Csíkszeredai Sportklub - FTC-Telekom 7-6 (2-2, 2-2, 2-2, 0-0, 1-0) - szétlövés után

A nap meccsén a Csíkszereda már a második percben vezetést szerzett Taratuhin villanása után, de a vendég Ferencváros gyorsan egyenlített Leo Fitzgerald első Erste Liga-góljával. A harmad második felében is maradt a nagy tempó, és megint egy gyors gólváltást láthattak a nézők a Vákár Lajos Műjégpályán, így döntetlennel ért véget az első 20 perc.

A második felvonást emberelőnyben kezdhették a hazaiak, de azt nem sikerült kihasználni, majd öt az öt ellen Walls juttatta előnyhöz a zöldeket egy kijátszott akció végén. Ezt követően a Fradi percei következtek, de gólvonalról mentettek a Sportklub védői. Ezután a hazaiakon volt a sor, hogy helyzeteket alakítsanak ki, majd Becze zseniális megmozdulása után egyenlítsenek. Rögtön a gól után pedig Sulakov hagyott ki a hazaiknál egy ziccert, míg a másik csapatban Rafaj. A harmad felénél a vendégek visszavették a vezetést Karmeniemi révén, de szűk két perc alatt a Csíkszereda ismét egalizált, Részegh Tamás szóló után talált be. A folytatásban a Sportklub dominált, de eredményességben ez nem látszott meg.

Az utolsó felvonás sem különbözött az első kettőtől. Tóth Adrián hamar vezetéshez juttatta Fodor Szabolcs együttesét, hogy pár percre rá Becze érjen bele remekül Valchar távoli bombájába, amellyel megzavarta Aranyt. Az egyenlítő találat a vendégeket hozta fel. Tóth Adrián és Walls még rontott nagy helyzetben, de Switzer az 54. percben már nem. Egy perccel a vége előtt Lakosil is lekorcsolyázott és jött a dráma: Bencze 28 másodperccel a vége előtt gólt szerzett, saját harmadik találatát, ez pedig hosszabbítást ért.

A ráadás perceiben a Sportklub volt aktívabb, de Panov az üres kapus helyzetet elpuskázta, majd jöhettek a büntetőlövések. Nyitásként Belov védhetetlen gólt lőtt, a többiek pedig hibáztak, így a Csíkszereda gazdagodott két ponttal.

Nyilatkozat

Leo Gudas, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Nem játszottunk jól, sok hibát vétettünk, rengeteg gólszerzési lehetőséget hagytunk az ellenfélnek. Nyertünk ugyan, de ennél sokkal többre lesz szükség az elkövetkezendő időben. Az igaz, hogy a csapat karaktert mutatott és többször hátrányból felállva nyertünk, de a védekezésünkön javítanunk kell.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Nehéz meccset játszottunk, amelyen a hatékonyság most megvolt, ám hátul volt sok hiba, amelyek eddig nem jöttek elő. Hozzá kell tenni, hogy itt Csíkszeredában ilyen közönség előtt, pláne ilyen jó csapat ellen nem könnyű játszani. Egy ilyen jó csapat pedig egy-egy ilyen hibát ki tud használni elég hamar. Örvendek viszont, hogy előnyből sikerült gólt lőni, jó volt az előnyös játékunk és sikerült a helyzeteket kihasználni. Még egyszer mondom, nagyon jó meccset játszottunk. Kudarcnak érzem az egy pontot, hiszen 28 másodpercre voltunk attól, hogy elvigyünk egy nagyon nehéz három pontot és ezt rosszul éljük meg. De látni kell a jó oldalát is, hiszen egy új csapatot építünk, 16 új játékossal. Idő kell, amíg összeforr az együttes. Ha ezt az oldalát nézzük, hogy harmadik meccsünkön, idegenben, a Csíkszereda vendégeként elhozunk egy pontot, az előremutató.

UTE-Hokiklub Budapest 8-0 (4-0, 1-0, 3-0)

Az UTE már az első harmadban eldöntötte a HK Budapest elleni mérkőzést, két emberelőnyös gólnak is köszönhetően. Az újpestieknél ezúttal is két gólt szerzett Andrej Hebar, akit az előző héten a liga legjobbjának választottak. A fiatalok is jól teljesítettek: Nemes Benjámin 1+2-vel, Sági Martin két assziszttal zárt. Ágoston Olivér kapott gól nélkül hozta le a meccset.

Dunaújvárosi Acélbikák - Schiller-Vasas HC 8-2 (2-0, 5-0, 1-2)

A Dunaújváros sem hagyott sok kétséget a Vasas ellen, Turtiainen már az 5. percben megszerezte a vezetést az Acélbikáknak, s mikor három perccel később Szabó Dávid lövése is utat talált a bal felsőbe, megnyugtató előnybe került a hazai csapat. Az első harmadból hátralévő bő tíz perc nagy iramot hozott, túl sok helyzete azonban nem akadt a feleknek, így a szünetig nem is változott az eredmény.

A második felvonásban az Acélbikák beindultak, igaz, a harmad első találatára több mint nyolc percet várni kellett. Ekkor Jabornik emberhátrányban szlalomozott végig a pályán, majd lőtt nagy erővel a kapuba, öt perccel később pedig Iossafov váltotta gólra Azari átadását. Előbb Léránt, majd újra Jabornik volt a főszereplő, és a végén Lencsés is betalált.

A záró felvonás elején az addig két gólpasszt jegyző Azari is betalált. A vendégek ekkor sem adták fel, küzdöttek becsülettel, s ez meg is hozta az eredményét. Az 52. percben a Vasas egy kontra végén Bödök révén szépített, majd az 59. percben Czakó emberelőnyből vette be Garbacz kapuját.

Nyilatkozat

Antti Karhula, vezetőedző, DAB: „Jól kezdtünk, az első tíz perc jó volt. Utána próbáltuk levágni a kanyarokat. A második harmadunkban keményen dolgoztunk, úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. A végén nem volt könnyű, szerintem egyik oldalnak sem egyszerű ilyen helyzetben játszani, mindenesetre a három pont, az három pont, nekünk most ez a lényeg.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Schiller-Vasas: „Felkészültünk, hogy kapunk majd nagy pofonokat az idei szezonban. Ami zavart, hogy könnyű és elkerülhető gólokat kaptunk, mivel nagyon puhák voltunk a saját kapunk előtt. Ami Debrecenben működött, abból most szinte semmit nem láttam.”

DEAC-Fehérvári Titánok 6-2 (1-0, 3-1, 2-1)

A DEAC az első harmad végén, majd a második felvonás elején szerzett gólokkal döntötte el a Titánok elleni meccset, és szorgosan gyűjtögeti a pontokat. Jakub Izacky 1+2-vel zárt.

Nyilatkozat

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Fontos volt, hogy három pontot szereztünk. Néhányan fáradtak voltak, de akik a helyükre léptek, jól játszottak. Az első harmadban türelmesen hokiztunk, a másodikban nagyon jól támadtunk, és a végén kicsit már úgy éreztük, megvan a meccs, ezért visszafogtuk magunkat.”

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvár: „Tudtuk, hogy mire vállalkozunk, amikor ilyen fiatal csapattal nekivágtunk a szezonnak. Az első harmadban láttunk helyzeteket, amiből lehet építkezni. A Debrecen egy korai góllal megfogott minket.”

EV Vienna Capitals II-Corona Brasov 1-7 (0-2, 1-1, 0-4)

A Brassó bemutatkozása is jól sikerült, bár a Vienna Capitals fiataljai két harmadig még tartották magukat. Jereme Tendler tarthatatlan volt, a Ferencvárostól igazolt támadó 3+2-es mutatót hozott össze.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV