"Négy kiegyenlített sorral állunk fel a világbajnokságon"

2017.04.22. 10:56 |

A magyar válogatott készen áll a divízió I/A csoportos világbajnokságra, a start előtt a szakmai stáb elmondta, hogyan épülnek fel a csapategységek és mit várnak tőlük a mérkőzéseken.

A kapusposzt már a legutóbbi világbajnokságokon is stabil pont volt. Ebben az évben Bálizs Bence és a Rajna Miklós kapott bizalmat, előbbi a harmadik, utóbbi az ötödik vb-jén szerepel. Bárki is véd a meccseken, a kapu biztos kezekben lesz.

„Rajna kiválóan olvassa a játékot, igazán remek ösztönökkel rendelkezik, miközben Bálizs technikailag képzett, erős és jól mozog a kapuban, így könnyedén a korong útjába áll” – mondta róluk a válogatott kapusedzője, Jukka Kontsas.

A védelem némileg fiatal, bár mind a négy, 25 év alatti védő szerepelt már világbajnokságon. A csapat két legfiatalabb tagja, Garát Zsombor és Stipsicz Bence részt vett a tavalyi A csoportos vb-n is.

Gőz Balázs és Varga Arnold Szentpétervárra nem utazhatott a válogatottal, idén azonban remek szezont zártak a klubcsapatukkal, mindketten egyszerű, de okos hokit játszanak. Kalvin Sagert és Kevin Wehrs a második vb-jén képviseli a magyar színeket, a két honosított játékos stabilitást ad a hátsó alakulatnak, és azt az észak-amerikai stílust képviseli, amit Rich Chernomaz szövetségi kapitány preferál.

A védelem vezére Szirányi Bence, aki az utóbbi néhány évben felnőtt a feladathoz, és most már olyan kiváló védőkkel emlegetik egy lapon, mint Kangyal Balázs, Sille Tamás, Vas Márton, Tokaji Viktor vagy Szélig Viktor.

Ha minden a tervek szerint megy a világbajnokságon, akkor a gólszerzéssel nem lehet gond. Habár az A csoportos csapatból különböző okok miatt öten is hiányoznak a támadók közül, nem gyengült a szekció.

Hári János sérülés miatt nem lehetett ott Szentpéterváron, most azonban a csapattal tartott Kijevbe. Bartalis István és Kóger Dániel kiemelkedőt nyújthat a vb-n, ahogy a rendkívüli tapasztalatokkal rendelkező Vas János is, aki az eddigi nagy sikerek mindegyikének részese volt. Mellettük a rutint Benk András és Magosi Bálint képviseli.

A fiatalok közül Erdély Csanád, Galló Vilmos és Nagy Krisztián is igencsak gólérzékeny, Terbócs István és Csányi Karol az agresszívebb támadójáték képviselői, ők a nemrég honosított Keegan Dansereauval együtt Kijevben szerepelnek először világbajnokságon. Andrew Sarauer igazi center, aki nagyszerűen lát a jégen, és remekül játssza meg az emberelőnyöket.

„A sebességünk lehet a legfőbb erősségünk, mivel nagyon sok fiatal játszik a csapatban, akik gyorsaságukkal a vetélytársak fölé nőhetnek. Képzett játékosaink vannak, aki bármelyik ellenfélnek meglepetést okozhatnak. Négy kiegyenlített sorral rendelkezünk, mindegyik képes a gólszerzésre” – összegzett Majoross Gergely, a válogatott edzője.

A magyar csapat szombaton 12.30-kor  Ukrajna ellen kezdi meg a szereplését a kijevi divízió I/A csoportos világbajnokságon.

Így áll fel a magyar válogatott az ukránok ellen:

Vas, Hári, Galló
Kóger, Sarauer, Dansereau
Erdély, Bartalis, Magosi
Benk, Nagy, Terbócs/Csányi

Stipsicz, Wehrs
Sagert, Szirányi
Garát/Gőz/Varga

Rajna (Bálizs)

A magyar válogatott 23 fős világbajnoki kerete: 

Szám

Név

Poz.

Csapat

7

Garát

Zsombor

V

Austin Bruins (USA)

17

Stipsicz

Bence

V

Cedar Rapids RoughRiders (USA)

5

Varga

Arnold

V

Debreceni HK

3

Gőz

Balázs

V

DVTK Jegesmedvék

4

Sagert

Kalvin

V

Fehérvár AV19

6

Szirányi

Bence

V

Fehérvár AV19

27

Wehrs

Kevin

V

Villach (AUT)

23

Dansereau

Keegan

CS

Dunaújvárosi Acélbikák

25

Magosi

Bálint

CS

DVTK Jegesmedvék

21

Vas

János

CS

Fehérvár AV19

15

Sarauer

Andrew

CS

Fehérvár AV19

16

Kóger

Dániel

CS

Fehérvár AV19

26

Erdély

Csanád

CS

Fehérvár AV19

22

Hári

János

CS

Leksands IF (SWE)

2

Galló

Vilmos

CS

Linköping (SWE)

13

Nagy

Krisztián

CS

MAC Budapest

8

Terbócs

István

CS

MAC Budapest

28

Bartalis

István

CS

Schwenningen (GER)

9

Benk

András

CS

Újpesti TE

18

Csanyi

Karol

CS

Újpesti TE

31

Rajna

Miklós

K

Fehérvár AV19

1

Bálizs

Bence

K

MAC Budapest

30

Arany

Gergely

K

MAC Budapet

A szakmai stáb: 

Név

Pozíció

Rich

Chernomaz

Szövetségi edző

Majoross

Gergely

Edző

Sille

Tamás

Edző

Kontsas

Jukka

Kapusedző

Puskás

Sándor

Erőnléti edző

Bagonya

Imre

Fizioterapeuta

Sashalmi

Tamás

Fizioterapeuta

Dr. Majzik

Ernő

Orvos

Nagy

József

Felszerelés-menedzser

Tornyi

Gábor

Felszerelés-menedzser

Imre

Lajos

Csapatmenedzser

Nagy

Attila

GM

Az IIHF divízió I/A csoportos kijevi világbajnokság programja (magyar idő szerint):
Április 22., szombat, 12:30: Ukrajna−Magyarország
Április 24., hétfő, 19:30: Magyarország−Ausztria
Április 25., kedd, 16:00: Magyarország−Korea
Április 27., csütörtök, 16:00: Lengyelország−Magyarország
Április 28., péntek, 12:30: Magyarország−Kazahsztán

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV