Kovács Csaba diadalmas visszatérése

2018.01.14. 23:44 |

Az UTE legyőzte a Fehérvári Titánok csapatát, így a felsőházba jutott az Erste Ligában.

Még egy perc sem telt, amikor már vezetett az Újpest Frolik emberelőnyös góljával, majd ezt a visszavonulásból fél év után visszatérő, 173-szoros válogatott Kovács Csaba újabb találattal fejelte meg a 15. percben. A Fehérvár még az első harmadban szépíteni tudott, aztán a fordulás után egyenlített is fórból. A 37. percben visszaszerezte a vezetést az UTE, a négy a négy elleni játék során Kiss Dániel köszönt be.

Az utolsó harmadban is a hazaiaknak állt a zászló, Nemes Benjámin, majd Ropret találatával elhúztak, de a Titánok izgalmassá tették a végét, és felzárkóztak egy gólra, az egyenlítésre azonban már nem marad idejük.

A győzelemmel az Újpest lett a negyedik, megelőzve a Csíkszeredát, vagyis a középszakaszt a felsőházban folytathatja.

A 33 éves Kovács Csaba szebb visszatérésről nem is álmodhatott volna: az egykori Fehérvár- és MAC-játékos a gólja mellett egy asszisztot is adott.

UTE-Fehérvári Titánok 5-4 (2-1, 1-1, 2-2)

Nyilatkozat

Szilassy Zoltán, Újpest: „Jól játszottunk az első harmadban, majd utána az ellenfél keményen ránk jött, kértük is fiúktól, hogy tegyenek többet. Kicsit a szerencse is megsegített minket, de ért már minket annyi pech, hogy ezt most megérdemeljük. Jó felkészülés volt a meccs a MAC elleni kupaelődöntőre.”

Kóger István, Fehérvár: „Jó, playoff hangulatú meccs volt. Az első harmadot gyengén kezdtük, akkor nagyobb előnybe is kerülhetett volna az Újpest, de utána nekünk volt a sanszunk, hogy eldöntsük a meccset. A harmadik kapott gól fatális hibából született, a negyedik, a palánkról visszapattanó pedig eldöntötte a meccs sorsát. Összességében jó iramú találkozó volt, ami jó felkészülés volt nekünk a középszakaszra.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV