Korea ellen így lép pályára a felnőtt férfi válogatott

2017.02.10. 10:43 |

Miután a magyarok 2-1-re legyőzték Japán csapatát, a következő mérkőzést Korea ellen vívják, akik maguk mögé utasították a dánokat a tegnapi nyitómeccsükön. Mutatjuk a változásokat a magyar sorokban.

A vezetőedző Rich Chernomaz és stábja úgy döntött, hogy ma is Bálizs Bence fogja védeni a magyarok kaput, míg Duschek Dávid lesz a tartalék. A mai mérkőzésre pihenőt kapott Sági Martin, Sárpátki Tamás, Kocsis Ferenc és Vojtkó Mátyás. Az utóbbi játékost váltja ma a tegnapi pihenőről visszatérő Szabó Dániel, így ő lesz Láday Tamás párja a védőknél. Szintén ma lép pályára először ezen a koreai tornán Nemes Benjámin, Németh Attila és Miskolczi Márk csatárok.

Tokaji Viktor, segédedző: Néhány embert meglepett, hogy Korea jobban játszott, mint amire számítottak a dánok ellen tegnap, pedig tudtuk, hogy ők már az olimpiára készülnek, oda fogják tenni magukat egy erős csapat ellen. Jó kihívás számunkra ez a mérkőzés. Tudjuk, hogy jól korcsolyáznak, gyorsak és van néhány jó légiósuk is. Most a következik, hogy megtudjuk, mennyire vagyunk képesek felvenni a harcot ellenük.

Sorok

Galló, Erdéy, Keresztury
Miskolczi, Terbócs, Csányi
Somogyi, Nagy, Vincze
Reisz, Nemes, Németh

Varga, Mestyán
Láday, Szabó
Vokla, Sagert
Gőz, Kiss

Bálizs (Duschek)

Pihenők: Sági, Sárpátki, Kocsis, Vojtkó

Keret

Vezetéknév

Keresztnév

Poz.

   Klub

Mez

Bálizs

Bence

K

MAC Budapest

1

Duschek

Dávid

K

Dunaújváros

29

Varga

Arnold

V

Debreceni HK

5

Láday

Tamás

V

Fehérvár AV 19

66

Szabó

Dániel

V

Fehérvár AV 19

28

Sagert

Kalvin

V

Fehérvár AV 19

65

Vokla

Roland

V

MAC Budapest

18

Mestyán

István

V

MAC Budapest

27

Gőz

Balázs

V

DVTK Jegesmedvék

3

Vojtkó

Mátyás

V

DVTK Jegesmedvék

70

Kiss

Dániel

V

UTE

17

Németh

Attila

CS

Debreceni HK

26

Miskolczi

Márk

CS

DVTK Jegesmedvék

77

Sági

Martin

CS

DVTK Jegesmedvék

82

Kocsis

Ferenc

CS

Fehérvár AV 19

33

Sárpátki

Tamás

CS

Fehérvár AV 19

88

Vincze

Péter

CS

Fehérvár AV 19

95

Reisz

Áron

CS

Fehérvár AV 19

91

Erdély

Csanád

CS

Fehérvár AV 19

36

Galló

Vilmos

CS

Linköping HC (SWE)

2

Keresztury

Erik

CS

MAC Budapest

62

Nagy

Krisztián

CS

MAC Budapest

13

Somogyi

Balázs

CS

MAC Budapest

11

Terbócs

István

CS

MAC Budapest

34

Csányi

Karol

CS

UTE

23

Nemes

Benjámin

CS

UTE

71

Edzői stáb
Vezetőedző: Rich CHERNOMAZ
Edzők: MAJOROSS Gergely, TOKAJI Viktor
Kapusedző: Jukka KONTSAS

Menetrend 
HUNGARY-Japan
Február 10. péntek, 11:00 MAGYARORSZÁG-Korea
Február 11. szombat, 5.00 MAGYARORSZÁG-Dánia
(Az időpontok magyar idő szerint)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV