Javított az Újpest

2018.02.22. 23:57 |

Az Újpest hosszabbításban nyert a Brassó ellen, így egyenlített az Erste Liga negyeddöntőjében.

Az UTE a szerdai vereség után kettőzött erővel kezdte a Brassó elleni meccset. A lila-fehérek már az első percben emberelőnybe kerültek, de ezzel nem tudtak mit kezdeni. Az Újpestnek volt több helyzete, de a brassói kontrák is veszélyesek voltak. A 10. percben aztán a hazaiak megszerezték a vezetést, Nagy Nilan távoli lövésébe Benk András ért bele. A folytatásban is az UTE előtt adódtak a nagyobb lehetőségek.

A második harmad kiegyenlítettebb játékot hozott. Gól nem született, noha a vendégek kettős emberelőnyben is játszhattak majdnem két percig. A játékrész második felében volt veszélyesebb az Újpest, főleg Frolik dolgoztatta meg Polcot.

A harmadik húsz percben fokozatosan került fölénybe a Brassó, és ez az 56. percben érett góllá: Walls talált be. A vendégek a hajrában még a kapuvasat is eltalálták, de az UTE is kihagyott egy ziccert, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban az Újpest volt aktívabb, és a 6. percben Ropret megpattanó lövésével a győzelmet is megszerezte.

A párharc állása így 1-1, a harmadik meccset vasárnap rendezik Brassóban.

UTE-ASC Corona Brasov 2-1 (1-0, 0-0, 0-1, 1-0), hosszabbítás után
Az állás: 1-1

Nyilatkozat

Szilassy Zoltán, UTE: „Ma is jól kezdtünk, sokat dolgoztunk és helyzeteket alakítottunk ki, de azért érezhető volt a bizonytalanság a játékunkon, nem voltunk top formában, nehéz volt megtalálni a gólszerzéshez vezető utat. A kettős emberhátrány alatt heroikusan dolgoztak a srácok. A harmadik harmad utolsó tíz percében túl passzívvá váltunk. A hosszabbítás egy tökéletes lövésről szólt. Péntek reggel indulunk Brassóba, szeretnénk úgy folytatni a párharcot, ahogy abbahagytuk.”

Strenk Hunor, Brassó, másodedző: „Jól kezdte az UTE a mérkőzést, volt pár komoly lehetőségük. A második harmadtól már mi is tudtunk veszélyeztetni, több nagy helyzetet is kihagytunk. A kihagyott kettős emberelőny nagy fordulópont volt. Ha azt belőjük, akkor érzésem szerint ez a meccs is meglehetett volna, így viszont az UTE jutott némi lelki pluszhoz. A harmadik harmadra nagy erőket mozgósítottunk, sikerült egyenlítenünk. A hosszabbításban pedig ide-oda játék folyt, bármelyik oldalra eldőlhetett volna a meccs, most az UTE volt szerencsésebb.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV