Hosszabbításos sikerek

2018.09.11. 23:13 |

Izgalmas meccsekkel folytatódott az Erste Liga. A Fehérvári Titánok és a DEAC ráadásban, a Dunaújvárosi Acélbikák fölényesen nyert.

EV Vienna Capitals II (osztrák)-Dunaújvárosi Acélbikák 3-6 (1-1, 1-2, 1-3)

Fordulatosan alakult a Dunaújváros bécsi vendégjátéka. A második harrmad elején még a Capitals fiataljai vezettek, de aztán az Acélbikák fordítottak. A DAB sikere nem is forgott veszélyben, az utolsó harmadot alaposan megnyomta a csapat. Azari Zsolt és Martin Saluga 1+2-vel, a rutinos svéd csatár, Jonas Westerling 1+1-gyel zárt.

DEAC - Schiller-Vasas HC 3-2 (0-1, 0-1, 2-0, 1-0) - hosszabbítás után

A DEAC első hazai meccse parázs hangulatban zajlott a Schiller-Vasas ellen, az első harmadban két tömegbunyóval és sok kiállítással. A vendégek kétgólos előnybe kerültek, és sokáig jól is védekeztek, de a Debrecen végül nagyot küzdve egyenlített. A ráadásban pedig a Vasas emberhátrányba került, és ezt már bírta el, a 3. percben Németh Attila gólja győzelmet ért.

Nyilatkozat

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Az első két harmadban is jól játszottunk, mégsem tudtunk gólt szerezni, a Vasas pedig jól védekezett és két szerencsés gólt ütött. Az utolsó harmadban jól hajtottunk, mindent megtettünk, és örültünk, hogy egyenlítettünk, majd nyertünk. Nehéz egy ilyen defenzív csapat ellen játszani.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Soha rosszabb bemutatkozást, főleg újonccsapattal, sok elsőévessel. Tudjuk, hogy mire képesek a srácok, de minket is meglepett, hogy ennyire összeállt a gárda. A végén már nem bírtuk el a nyomást a hosszabbításban kapott kiállítás után. Azt kell elhinniük a játékosoknak, hogy nincs olyan csapat, amely ellen ne lenne keresnivalónk. Türelmesen ki kell várni a győzelmeket és még többet melózni érte.”

Fehérvári Titánok-Hokiklub Budapest 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 1-0) - hosszabbítás után

A HK Budapest is alaposan ráijesztett a Titánokra, ugyanis a második harmadban a rutinos Szappanos Dávid góljával a fővárosi csapat vezetett. Aztán a záró játékrész elején a kezdő korongbedobásból egyenlítettek a hazaiak: Jack Lewis lépett ki és értékesítette magabiztosan a ziccert. Ez a meccs is a hosszabbításban dőlt el: másfél perc után újra a kanadai légiós ugrott ki, és magabiztosan a hálóba lőtt.

Nyilatkozat

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Gondoltam, hogy a kezdeti izgulás és a meccsdrukk hátrány lehet. Sok helyzetet alakítottunk ki, de a gólok nem jöttek, ettől pedig frusztáltak lettünk. Aztán a végére csak sikerült behúzni a győzelmet, nagyon örülünk neki.”

Dusan Kapusta, vezetőedző, HK Budapest: „Nagyon örülök, hogy a csapat megszerezte az első pontját, de annak már nem annyira, hogy milyen gólokat kaptunk. Az együttes jól teljesített, mindkét csapatban sok fiatal volt a jégen, de minőségi meccset játszottak.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV