Nem sikerült a bravúr Dánia 5-1-re győzőtt

2017.02.11. 08:16 |

Novemberben a magyarországi 7NEMZETHOKI7 keretein belül egyszer már megverte válogatottunk az A csoportos dánokat ebben a szezonban. Reméltük, hogy megint sikerül, de most nem így alakult.

A vezetőedző Rich Chernomaz döntése szerint Duschek Dávid volt ma a hálóőr, miután Bálizs Bence védte az előző két meccs alkalmával a magyarok kapuját. Vojtkó Mátyás visszatérhetett pihenőnapja után úgy, mint Kocsis Ferenc, Sárpátki Tamás és Sági Martin. A torna eddigi mindkét napján játszottak, de ma nem öltöztek át Mestyán István védő és Vincze Péter, Somogyi Balázs, Csányi Karol csatárok.

A mérkőzés gyors tempóban kezdődött, mindkét csapat erőteljesen és magabiztosan kezdett. A magyar válogatott idejekorán kapott pár kiállítást. Bár emberhátrányban voltunk, Duschek Dávid ügyesen védte a kaput, ezért ezekből nem kaptunk gólt. Az első gólhelyzetünket Nagy Krisztián alakította ki, aztán kevesebb, mint egy perccel később megszületett a meccs első gólja, de sajnos az ellenfél lőtte azt. Kicsit az indulatok is elszadultak ezután a magyar kapu előtt. Nemsokra rá ismét a dánok hoztak össze egy sikeres akciót, így 2-0 lett az eredmény. A magyar csapat lelkesedését Erdély Csanád hozta vissza a találatával a harmad vége előtt, így lett 2-1 az első játékrész végére.

Dánia csak a második harmadban kapott először kiállítást. Annak ellenére, hogy emberelőnybe került a magyar csapat és számos gólhelyzetet ki is alakítottak a fiúk, sajnos a gól nem jött össze. Kétszer is nagyon közel járt Galló Vilmos a gólszerzéshez és Nagy Krisztiánnak szintén volt alkalma kapura lőni, de mellé ment. Duschek kiválóan helyt állt a kapuban, neki köszönhetően nem volt igazán eredményes a dén csapat az emberelőnyös helyzetekben. Sági Martin szép megmozdulásával zártuk a harmadot, de a kapufa megmentette a dánokat a góltól.

A harmadik harmad Duschek Dávid gyönyörű mentéseivel kezdődött, azonban hamarosan újabb dán gól következett, Jacobsen Spellingnek passzolva próbált gólt szrezni, ekkor még a magyar kapus védeni tudott, de Spelling lövéséről már lemaradt. Erdély mégegyszer esélyt teremtett a gólszerzésre, de sajnos nem járt sikerrel. Ezután Dánia kettős emberelőnyét kihasználva növelte az előnyét. A harmad végénél a magyar csapat kockáztatott, kapus helyett mezőnyjátékost hozott fel a jégre a válogatottunk. Sajnos elvesztettük a korongot és a dánok ezt könyörtelenül ki is használták. Az üreskapus góllal beállították az 5-1-es végeredményt.

Nagy Krisztián, csatár: elég jól szerepeltünk ezen a tornán ahhoz képest, hogy mennyit utaztunk és mennyi időnk volt felkészülni az első mérkőzésre, többek között fiatal kerettel is érkeztünk. Ebből kifolyólag nem volt túl nagy elvárás felénk, úgyhogy azt maximálisan teljesítettük. Az utolsó mérkőzésen kicsit fáradtabbak voltunk fizikálisan és szellemileg is, a dán csapat pedig A csoportos, így nem csoda, hogy megszerezték a vezetést. Az első két mérkőzésen szerintem javuló tendenciát mutatott a teljesítményem, de a harmadikra már én is kicsit elfáradtam az időátállás és a kevés alvás miatt, ettől függetlenül igyekeztem és pozitívan zártam a tornát szerintem.

Sági Martin, csatár: mivel nekem ez volt az első két válogatott meccsem, kicsit tartottam a tempótól, mert ez egy magasabb szint, mint amilyen bajnokságban én játszom. De a torna pozitív csalódásként ért, Japán nem képviselt olyan erőt, mint amire én számítottam, fel tudtam venni ellenük a tempót és számomra az egy nagyon jó mérkőzés volt. A dánok elleni meccs viszont magasabb szintű volt, oda több kellett, hogy fel tudjam venni a ritmust és komoly ellenfeleink voltak. Kevesebb idő volt a döntésekre, gyorsabban kellett korcsolyázni, kanyarodni, így csak a második harmadra tudtam belejönni a játékba. Utána viszont jól ment és szerintem teljesítettem az elvártakat.

Duschek Dávid, kapus: nagyon pörgős meccs volt, az elejétől kezdve erősen jöttek a dánok mi pedig el voltunk fáradva kicsit az előző két mérkőzés után, valamint sok kiállítást is kaptunk. Ennek ellenére megpróbáltunk mindent megtenni, nagyon jó három nap volt, büszkék lehetünk magunkra, hogy ilyen közel voltunk a győzelemhez. Én úgy gondolom, hogy tudtam segíteni a csapatnak a kiállítás kivédekezésében, de sajnos voltak olyan helyzetek, amikor nagyon nehéz volt védeni és nem is mindig sikerült.

Gőz Balázs, védő: jól éreztem magam mind a három meccsen, de a csapat sikeresebb volt az első két meccsen. Jobban sikerült tartani ott a taktikát, de én úgy gondolom, hogy a mai mérkőzésen is sikerült helytállnunk, annak ellenére, hogy fáradtabbak voltunk. Meglátszik, hogy fejben is elfáradunk és eltérünk a taktikától, így kicsit lelassul az egész. A dánoknak sikerült ránk erőltetni a játékstílusukat és mi ez ellen nem igazán tudtunk tenni semmit, a letámadásokban kicsit passzívabbak voltunk, nem sikerült a mi akartunkat rájuk erőltetni, így ők voltak ma a sikeresebbek.

Keresztury Erik, csatár: Mind a három mérkőzés nekem nagyon jónak számított, az első kettőnél a sok utazáshoz képest meglepően jól mentünk, olyanok voltunk, mint egy teljesen friss, felkészült csapat. Az utolsó meccsre is úgy mentünk ki, hogy megpróbálunk ugyanúgy teljesíteni, mint a koreai csapat ellen, de a végére kifulladtunk testileg és mentálisan is, így kaptunk pár gólt. Őszintén én már nagyon fáradt voltam a koreai meccs után is, de próbáltam mindent beleadni és összeszedni magam, így a jégen én nem éreztem ezt a fáradtságot. Lehet, hogy ez kívülről máshogy nézett ki, de én úgy éreztem, hogy amit lehetett én azt megtettem és küzdöttem a csapatért.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány: látszott a mai energiaszintünkön, hogy a srácok megérezték az utazást és az előző két nap kemény meccsét. Amikor úrrá lesz rajtunk a fáradtság - ahogy azt ma láttuk - akkor az első dolog, ami történik, hogy az agy kikapcsol. Ez pedig fegyelmezetlenségekhez, hibákhoz vezet, mi is egy csomó kiállítást kaptunk emiatt. Ilyenkor elkezdesz visszaesni, ahelyett, hogy feljavulnál. Ez pedig lehetőséget ad az ellenfélnek, hogy lendületbe jöjjön. Voltak lehetőségeink a második harmadban emberelőnyben, hogy egyenlítsünk. Azt kaptuk ettől a három meccstől, amire számítottunk. Kemény mérkőzéseket játszottunk, és láthattuk, a játékosok közül kik képesek helytállni és kik azok, akiknek még kell egy kis idő.

Galló, Erdély, Keresztury
Sági, Terbócs, Sárpátki
Nemeth, Nagy, Kocsis
Miskolczi, Reisz, Nemes

Sagert, Vokla
Kiss, Gőz
Láday, Szabó
Vojtkó, Varga

Duschek (Bálizs)

Pihenők: Mestyán, Vincze, Somogyi, Csányi

Keret

Vezetéknév

Keresztnév

Poz.

   Klub

Mez

Bálizs

Bence

K

MAC Budapest

1

Duschek

Dávid

K

Dunaújváros

29

Varga

Arnold

V

Debreceni HK

5

Láday

Tamás

V

Fehérvár AV 19

66

Szabó

Dániel

V

Fehérvár AV 19

28

Sagert

Kalvin

V

Fehérvár AV 19

65

Vokla

Roland

V

MAC Budapest

18

Mestyán

István

V

MAC Budapest

27

Gőz

Balázs

V

DVTK Jegesmedvék

3

Vojtkó

Mátyás

V

DVTK Jegesmedvék

70

Kiss

Dániel

V

UTE

17

Németh

Attila

CS

Debreceni HK

26

Miskolczi

Márk

CS

DVTK Jegesmedvék

77

Sági

Martin

CS

DVTK Jegesmedvék

82

Kocsis

Ferenc

CS

Fehérvár AV 19

33

Sárpátki

Tamás

CS

Fehérvár AV 19

88

Vincze

Péter

CS

Fehérvár AV 19

95

Reisz

Áron

CS

Fehérvár AV 19

91

Erdély

Csanád

CS

Fehérvár AV 19

36

Galló

Vilmos

CS

Linköping HC (SWE)

2

Keresztury

Erik

CS

MAC Budapest

62

Nagy

Krisztián

CS

MAC Budapest

13

Somogyi

Balázs

CS

MAC Budapest

11

Terbócs

István

CS

MAC Budapest

34

Csányi

Karol

CS

UTE

23

Nemes

Benjámin

CS

UTE

71

Edzői stáb
Vezetőedző: Rich CHERNOMAZ
Edzők: MAJOROSS Gergely, TOKAJI Viktor
Kapusedző: Jukka KONTSAS

Menetrend 

Magyarország-Japán 2-1
Magyarország-Korea 5-2

Magyarország-Dánia 1-5

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV