Élre állt a Dunaújváros

2018.09.17. 23:30 |
A DAB a második harmadbeli jó teljesítményével eldöntötte a Brassó elleni hétfő esti rangadót az Erste Ligában. Először nyert a Vasas, a székely derbi után pedig a Csíkszereda örülhetett.


Dunaújvárosi Acélbikák-Corona Brasov (román) 4-1 (1-0, 3-1, 0-0)

Hazai környezetben, az első két meccsét megnyerő Brassó ellen folytatta az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák csapata. Antti Karhula együttese elszántan kezdett, az első percekben beszorította ellenfelét, ám a lendületet két hazai kiállítás törte meg, igaz ezekből nem tudott túl sok veszélyt kialakítani a vendégcsapat sem. A DAB igyekezett nyomás alatt tartani ellenfelét, emberelőnyben több lehetősége is adódott a gólszerzésre, és ha ez fórból nem is jött össze, egyenlő létszámban igen: az UTE elleni két hiányzó, Hruby és Turtiainen összjátékából a finn légiós lőtte ki a bal felsőt a 18. percben.

A gólt követően kaptak egy négyperces előnyt a vendégek, de a DAB védelme és Sevela is jól tette a dolgát, így a Brassó sem az első harmad végén, sem a második elején nem tudott egyenlíteni. A 25. percben a 18 éves Pinczés Olivér megszerezte élete első gólját a ligában, megduplázva a DAB előnyét, ám ezt követően sokat játszott emberhátrányban a hazai csapat, és Clarke révén szépített a Brassó: a korong Sevelán átpattanva került a hálóba. Az újvárosiak ismét felpörgették a játékot, melyekből előbb emberelőnyöket, majd újabb gólokat szereztek: előbb Jabornik bombázott távolról, majd Iossafov lőtt be egy kipattanót.

A harmadik harmadban okosan tartották előnyüket a hazaiak. Látnivaló azért akadt így is, mert előbb Hruby és Clarke, majd Léránt és Carlson kapott végleges fegyelmit durva játékért, ám ezt követően lenyugodtak a kedélyek, újabb gól viszont nem született.

A DAB a sikerrel átvette a vezetést.

Nyilatkozat

Antti Karhula, vezetőedző, DAB: „Ez a negyedik meccsünk hét nap alatt, tegnap vesztettünk, utaztunk. Ezeknek fényében mentálisan nagyon jól kezeltük a helyzetet, készen álltunk, kemény hatvan percet tettünk ki az asztalra. Több volt bennünk az energia, mint az ellenfélben. Egyenlő létszám mellett föléjük nőttünk, és azt hiszem, hogy az eddigi szezon legjobb teljesítményét mutattuk. Büszke vagyok a fiúkra és arra, ahogy játszottak.”

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Két emberhátrányos gólt kaptunk, a másik kettőt pedig egyéni hibák után lőtte a DAB. Sajnos mi az előnyeinket nem használtuk ki, pedig helyzetünk volt bőven. Mindkét kapus jól védett, de Sevela lényegében minden lövésünket látta - egy ilyen kiváló kapusnak pedig ez általában elég. Nagyon sok van még vissza a szezonból, dolgozunk tovább.”

Hokiklub Budapest - Schiller-Vasas HC 1-2 (1-1, 0-0, 0-0, 0-1) - hosszabbítás után

Megszerezte első győzelmét a Schiller-Vasas a ligában. Gyors gólváltás után – a 39. másodpercben már 1-1 volt – a vendégek voltak aktívabbak a Tüskecsarnokban, ám végül hosszabbítás következett. A Hokiklub Budapest sikeresen kivédekezett egy emberhátrányt, de ahogy kiegészültek, jött a Vasas-gól: Oroszi Álmos passzából Csiki Attila talált be.

Gyergyói HK-Csíkszeredai Sportklub 3-6 (1-2, 0-2, 2-2)

A székely rangadón a Csíkszereda ragadta magához a kezdeményezést, és Papp Szabolcs révén előnybe is került. A Gyergyó új igazolása, Makszim Vesutkin gólpasszal mutatkozott be, Sára Tibor pedig egyenlített néhány percen belül, de a harmad vége előtt Sulakov ismét a vendégeknek szerzett vezetést.

Sőt, a Csíkszereda Becze Tihamér és Casaneanu góljával a 32. percben elhúzott, ám a Gyergyó visszajött a meccsbe, és a 48. percre egygólosra faragta le a különbséget: Góga és Szimakov talált be. A hazai remények nem éltek sokáig, ugyanis Valchar bő egy perccel később gólt szerzett, majd Panov is eredményes volt. A hajrá már csak kiállításokat hozott, de a Gyergyó nem tudott közelebb zárkózni.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV