Elfogadta új alapszabályát és jövőbeni stratégiáját a jégkorong szövetség

2017.02.14. 16:48 |
Kedden rendkívüli küldöttgyűlést tartott a Magyar Jégkorong Szövetség. Az elnökség három napirendi pontot határozott meg: a szövetség stratégiai fejlesztési koncepciójának elfogadását, az MJSZ alapszabályának módosítását, és gazdasági társaság alapítását.

Elsőként Géczi Gábor a stratégiai ad hoc munkacsoport vezetője egészítette ki szóban a fejlesztési koncepcióról beterjesztett írásos előterjesztést. Géczi kitért a képzések és létesítményfejlesztés fontosságára, a Liga fejlesztésére és beszélt arról is, hogy áthidaló megoldás kell a felnőtt, profi játékosok és a juniorok között, amelynek hátországát egy U25-ös egyetemi bajnoksággal kell megteremteni. Kiemelte továbbá a női válogatottak fejlesztésének fontosságát, mivel a női szakág közelebb áll egy esetleges olimpiai kvalifikációhoz, mint a férfi. 

A küldöttgyűlés a stratégiai fejlesztési koncepciót egyhangúlag elfogadta. 

A második napirendi pontban Such György elnök paragrafusonként ismertette az új alapszabály tervezetét. Két technikai jellegű módosítás után alapszabályt a küldöttek 16 tartózkodás mellett, 90 igen szavazattal elfogadták.

A harmadik napirendi pont lényegi elemeit dr. Szterényi Sándor ügyvéd, elnökségi tag ismertette. A gazdasági társaság alapítása kapcsán elmondta, a más sportági szakszövetségeknél ez már bevett gyakorlat, egy 100 %-ban a Szövetség tulajdonában lévő non-profit kft. megalapítása növelheti az MJSZ pénzügyi, illetve szervezeti rugalmasságát és hatékonyságát. A küldöttgyűlés ezt az indítványt is egyhangú szavazással elfogadta.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV