Dobogósok csatája

2017.10.09. 12:43 |

A hazai pályán hibátlan Ferencváros a címvédő DVTK-t fogadja az Erste Ligában.

A Ferencváros játékosai lehetnek a pihentebbek, hiszen majdnem két hete nem játszottak mérkőzést, míg a DVTK a MAC elleni múlt pénteki rangadó előtt a Visegrád Kupában is szerepelt. A két együttes szeptember végén a Magyar Kupában találkozott, akkor Miskolcon a Jegesmedvék diadalmaskodtak 5-0-ra. Az előző szezon rájátszásában a Fradi alaposan megizzasztotta a későbbi bajnokot, a negyeddöntős párharcban 3-2-re is vezetett, de végül a DVTK jutott tovább.

A zöld-fehérek hazai közönség előtt még hibátlanok, mind a hét idei meccsüket megnyerték. A vendégek is jó formában vannak, legutóbbi négy találkozójukon egyaránt győztek, egyetlen vereségüket Újpesten gyűjtötték be.

A tabellán két pont választja el a csapatokat, vagyis sikerével az FTC megelőzheti a második helyezett Jegesmedvék együttesét, ráadásul a fővárosiak egy meccsel kevesebbet játszottak.

„Volt három nap pihenőnk, ami kellett már a hosszabb sorozat után. Ez egy kicsit a regenerációról is szólt, de edzettünk is közben, aztán hétfőtől elkezdtük a kemény munkát napi egy jeges és egy száraz edzéssel. Ez a hét ilyen, aztán hétfő este a Miskolccal összecsapunk – számolt be a klub honlapján az elmúlt másfél heti programról Pleszkán József, a Fradi kapusa. – Én úgy gondolom, hogy egy kupameccs mindig más, mint egy Erste Liga-találkozó. Ezt nem úgy értem, hogy félvállról venné a társaság, de azért a Miskolc is picit másképp ált bele, mint mi. Szerintem nem volt az egy 5-0-ás mérkőzés, inkább egy oda-vissza játék volt. Ami nálunk bepattant, az a túloldalt nem ment be. Úgy érzem, hogy hétfőn egy teljesen új lappal indulunk, és hazai pályán lehet egy szoros mérkőzés, illetve győzelem."

Mikael Tisell, a DVTK vezetőedzője szerint az FTC hazai pályán különösen veszélyes ellenfél.

„Kíváncsian várom a találkozót. Amikor legutoljára játszottunk velük, sikerült győznünk, de szerintem a hétfői játékhoz máshogy fognak hozzáállni, úgyhogy egy percig sem bízhatjuk el magunkat. A Fradi nagyon erősnek bizonyult hazai pályán, négy meccs alatt 25 gólt szereztek, ami igen szép teljesítmény, ezért nagyon fontos, hogy felkészülten tudjunk kiállni ellenük. Legjobb teljesítményünk szerint szeretnénk játszani, reményeim szerint sikerül megütni a legutóbbi összecsapásunk színvonalát.”

A találkozó 20 órakor keződik, és az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Szabó Krisztián/DVTK)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV