Budapesten indul a szezon

2018.09.09. 11:00 |

Vasárnap két mérkőzéssel elrajtol az Erste Liga új idénye.

Három országból 11 csapat indul az Erste Ligában. A két tavalyi döntős, a MAC Újbuda és a DVTK Jegesmedvék a szlovák Extraligában vesz részt, így pedig több együttes előtt is megnyílik az esély a bajnoki címre.

Az alapszakaszban minden együttes négy mérkőzést játszik mindenkivel, a negyven forduló után a bajnokság a középszakassszal folytatódik, itt dől majd el a rájátszásban résztvevők kiléte és sorrendje. Az alapszakasz első öt helyezettje a felsőházban folytatja, míg a 6-11. helyezett csapatok az alsóházban játszanak. A középszakaszban mindkét csoport tagjai kétszer mérkőznek meg egymással. A 11 csapatból nyolc jut a rájátszásba, a felsőház tagjai automatikus résztvevők, az alsóház hat csapata közül három folytathatja. A rájátszás párosítása választás útján alakul ki.

HK Budapest-Vienna Capitals II 15:40 (Tüskecsarnok)

A HK Budapest újonc a ligában, tavaly a szlovák harmadik vonalban szerepelt, most több szintet is lép az együttes. A fiatal keretet ezért magyar válogatottakkal – Orbán Attila és Szappanos Dávid - és légiósokkal erősítették meg. Dusan Kapusta alakulata a DVTK Jegesmedvéktől is kapott kölcsön játékosokat az együttműködés jegyében,közülük a kapus Kiss Bence húzóember lehet. A fiatalok fejlődése az első számú cél, de egy győzelem a rajton jót tenne az önbizalomnak.

Az ellenfél a Vienna Capitals farmcsapata lesz, amely tavaly a mezőny végén végzett, ám ezúttal feljebb vágyik, éppen ezért a nyáron több komoly igazolás is érkezett. A fiatal osztrák játékosokat finn, kanadai, orosz és svéd légiós is segítheti, közülük is kiemelkedik az NHL-be is draftolt Santari Saari. A tréner is finn, a KHL-ben is megforduló Santeri Heiskanen, aki harcos csapatot ígért, és a tavalyinál több győzelmet.

FTC-Telekom–DEAC 18.00 (Pesterzsébeti Jégcsarnok)

A Ferencváros kerete alaposan átalakult, az új vezetőedző, Fodor Szabolcs 16 új játékossal dolgozott a nyáron, így várhatóan idő kell, amíg összeérik a csapat. Az érkezők között vannak válogatott, a ligát jól ismerő hokisok és fiatalok is. A felkészülés során a zöld-fehérek nem tudtak meccset nyerni, de volt, hogy megszorongatták szlovák riválisaikat.

„Minden szezon első mérkőzésének megvan a maga sajátos hangulata. Abban bízom, hogy tudni fogjuk játszani az általunk eltervezett játékot a DEAC ellen. Sokat korcsolyázó, gyors, hajtós csapatot szeretnénk látni. A DEAC-ról egyelőre nagyon keveset tudunk, az biztos, hogy értek el az utóbbi időben sokak által nem várt jó eredményeket is” – mondta a vezetőedző a Jégkorongblognak.

A DEAC lesz az első ellenfél, amely az egyetem egyik szakosztályaként szervezte újjá az élvonalbeli hokit Debrecenben egy év szünet után. A csapatot válogatottakkal – köztük Hetényi Zoltán kapussal – és korábbi debreceni kedvencekkel erősítették meg. Még az utolsó napokban is érkezett két légiós: a 22 éves cseh csatár, Dominik Kafka és a 27 éves kanadai támadó, Hugo Turcotte, aki az elmúlt két idényben az Erste Ligában 83 pontot szerzett. A cseh vezetőedzőnek, David Musialnak így még több variációs lehetősége lesz. A debreceniek jártak csehországi tornán, megnyerték a Gyilkos Tó kupát, így bizakodva várják a rajtot.

A DVTK-tól érkezett csapatkapitány, Berta Ákos kiemelte: a DEAC-ban sok fiatalnak ez lesz az első szezonja a ligában, hosszú távon pedig fontos célnak nevezte, hogy minél több debreceni kötődésű játékos kapjon helyet a keretben. „Szeretnénk olyan teljesítmény nyújtani, hogy a hazai meccseinken telt ház előtt léphessünk jégre” – tette hozzá.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV