Bemutatkoznak a KHL-es veteránok

2018.09.16. 12:00 |
A nap rangadóját Újpesten rendezik, ahova az eddig hibátlan DAB látogat. Bemutatkozik az alaposan megerősített Gyergyó is.

A nap meccsén két veretlen csapat találkozik: az UTE a Dunaújvárost fogadja. Mindkét együttes fölényes sikeren van túl, a lilák a Hokiklub Budapestet verték 8-0-ra, az Acélbikák a Vasast múlták felül 8-2-re.

Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője azt mondta: a pénteki meccs után egy egészen más kategóriát képviselő csapat érkezik.

„A Dunaújváros nagyon jó légiósokkal erősített a nyáron, megmaradt a hazai húzójátékosok nagy része, ráadásul mindig elő tudnak varázsolni valakit a saját utánpótlásuk kalapjából. Finn vezetőedzőjük van, márpedig a skandináv edzők munkamániásak, így nagyon keményen dolgozó csapatot várok. Nekik is ugyanolyan karakterű mérkőzés jutott péntekre, mint nekünk, de egymás ellen jóval összeszedettebbeknek kell lennünk. Fel kell pörögjön a játékunk, a KMH elleni meccsből az igazán jó szokásokat kell magunkkal vinnünk, és emlékeznünk kell a Fradi elleni küzdelemre és pörgésre. Közel azonos erősségű két csapat találkozik vasárnap este, így jó mérkőzést várok, amelyen természetesen győzni szeretnénk. Karol Csányi továbbra sem állhat rendelkezésünkre, mindenki más egészséges és bevethető” – nyilatkozta a Jégkorongblognak.

Antti Karhula, a dunaújvárosi vezetőedző kemény meccset vár a bajnokság egyik esélyese ellen.

„A jégen kivétel nélkül mindenkitől száz százalékot szeretnék látni, mind a védekező harmadban, mind a támadások során. Elemeztük az Újpest eddigi mérkőzéseit, tudjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk - ha a taktikát sikerül a jégen is betartani, akkor jó meccset fogunk játszani” – mondta a finn szakember.

Bemutatkozik a Gyergyói HK is az Erste Ligában, ellenfele a Ferencváros lesz. Az erdélyi csapat kilenc év után játszik ismét a magyar központú bajnokságban, és most alaposan megerősítette keretét: hét egykori KHL-es érkezett - akik összesen 2013 meccsen szerepeltek az erős ligában, köztük a 36 éves Pavel Vorobjev, aki 57 meccsen az NHL-ben is játszott, vagy az A csoportos vb-ken is járt fehérorosz kapus, Sztyepan Gorjacsevszki. A kispadra az orosz Alekszandar Trofimov ült le. A csapat a román bajnokságban jól kezdte a szezont, legyőzte a Brassót és a Steauát is. A Ferencváros eddigi három meccse nem dőlt el a rendes játékidőben, és ezúttal is szoros találkozóra lehet számítani.

A program
Gyergyói HK - FTC-Telekom 17:30 (helyi idő szerint 18:30) stream ITT
Fehérvári Titánok-Corona Brasov 17:30 stream ITT
Schiller-Vasas HC - EV Vienna Capitals II 17:40 stream ITT
Hokiklub Budapest-DEAC 17:40 stream ITT
UTE-Dunaújvárosi Acélbikák 18:30 stream ITT

(Fotó: Gyergyói HK)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV