A Titánoké volt a hajrá

2017.10.06. 21:52 |

Fordulatos és gólgazdag meccset nyert meg Bécsben a Fehérvári Titánok csapata az Erste Ligában.

A fehérvári együttesben ezen a találkozón mutatkozott be Gyenes Dávid kapus. Volt dolga, a bécsiek összesen harminc lövést küldtek a kapujára.

A vezetést a Fehérvár szerezte meg Ainsworth révén, de a Capitals tíz percben belül fordított. A Titánok még az első harmadban egyenlítettek, de az osztrák együttes rendre újra előnybe került. A hazaiak két emberelőnyös gól után 5-3-ra is vezettek, de a fehérvári csapat megtáltosodott, és öt perc alatt három gólt szerezve fordított. A mezőny legjobbja Láday Tamás volt egy góllal és két assziszttal.

Vienna Capitals II (osztrák)–Fehérvári Titánok 5–6 (2–2, 2–1, 1–3)

Nyilatkozatok

Christian Dolezal, Vienna Capitals: „Kemény találkozón vagyunk túl. Nagyot küzdöttünk, és ez jó teszt volt a számunkra, de összességében nem volt elég a sikerhez, amit nyújtottunk.”

Kóger István, Fehérvári Titánok: „Ez nehéz meccs volt a számunkra, mert a Vienna jól játszott. A felkészülés során fölényesen nyertünk ellenük, de ez teljesen már találkozó volt. Vezettek is, de a végén miénk lett a három pont. Nagy győzelmet arattunk, és boldogok vagyunk.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV