A magyar hoki 90 éve - Tejfalussy Béla írása

2017.05.01. 19:40 |
Magyarország 1927. január 23-án nyert felvételt a Nemzetközi Jégkorong Szövetségbe, azaz az LIGH-be – akkor még a francia volt a szervezet hivatalos nyelve, ezért a ma már szokatlan rövidítés. Az azóta eltelt 90 év során számtalan magyar hokisikernek örvendhettünk.

Egy szép kort megélt, küzdelmektől sem mentes, sikerekben gazdag, folyamatosan fejlődő és egyre jobban elismert sportág a mi szeretett jégkorongunk. Mint ahogy René Fasel, az IIHF (ezúttal már az ismert angol rövidítéssel) elnöke kiemelte a 2011-es budapesti világbajnokságon, „egy sportág sikeres jelenéhez és jövőjéhez nélkülözhetetlen a múlt ismerete”. Éppen ezért ismerjük meg a múltat, a magyar hoki 90 évét!

Abban az évben, amikor tagok lettünk, részt vettünk a bécsi Európa-bajnokságon. 1928-ban a St. Moritzban megrendezett téli olimpián szerepelt a magyar jégkorong válogatott Phil Taylor kanadai edző irányításával.

Az akkori válogatott két kiválósága Minder Sándor és dr. Lator Géza volt. Utóbbi neve a Magyar Jégkorong Szövetség első elnökeként is ismert. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy játékosként töltött éveit követően megbízták a válogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltésével, valamint első nemzetközi játékvezetőnk is ő volt.

Budapest első, saját rendezésű nemzetközi jégkorongeseménye az 1929. évi Európa-bajnokság volt, amelynek a Városligeti Műjégpálya adott otthont.

1933-ban Magyarország nyerte a Főiskolai Világbajnokságot az olaszországi Bardonecchiában. A csapat tagjai Jeney Zoltán, dr. Margó György, gróf Bethlen István, Szamosi (Sztoics) Ferenc, Miklós Sándor és Hircsák István voltak – Hircsákot egyébként az 50-es években Európa legjobb kapusának választottak.

1934-ben a Városligeti Műjégpálya jegén Kanada válogatottjával 1:1-es döntetlent játszottunk, ami azt is jelentette, hogy az akkori világelittel azonos játékerőt képviseltünk.

Az első bajnokság

Tíz évvel a nemzetközi színtéren történő debütálásunk után, 1937-ben rendezték meg az első magyar bajnokságot, amelynek győztese a BKE lett. A bajnoki küzdelmek a II. világháború alatt is folyamatosan zajlottak – egészen 1944-ig.

1945-ben ugyanis nem írták ki a bajnokságot, de a következő évben már igen, ráadásul tíz csapat vett részt a sorozatban. 1946-ban a BKE nyerte a pontvadászatot, ám ez volt az együttes utolsó bajnoki címe 1950-es megszűnése előtt.

A következő években az aranyérmes előbb az MTK, majd az átalakuló Vörös Meteor csapata volt egészen 1951-ig, amikor is az új néven szereplő Ferencváros (azaz Budapesti Kinizsi) megszerezte első bajnoki címét, soraiban Háray Bélával, akinek a mezét a torontói Hall of Fame múzeum magyarországi kiállításán is megcsodálhattuk.


Háray Béla

A nagy rivális Újpesti Dózsa jégkorong együttese négy évvel később, 1955-ben alakult meg. Az akkori politikai vezetés azonban nem tűrte, hogy hazánkban olyan úri sportot – pontosabban úrinak kikiáltott sportot – űzzenek, mint a jégkorong, ezért három évtizeden keresztül csak a „szinten tartás” lehetett a cél.  Ennek megfelelően abban az időszakban nem is kapott sok támogatást a hoki.

1961-ben viszont átadták a Kisstadiont, amit a jeges sportok otthonának szántak. A pálya avatóján, a román válogatott elleni mérkőzésen Simon V. László két gólt szerzett. A következő évben itt rendezték meg a műkorcsolya Európa-bajnokságot.

Az utolsó téli olimpiai szereplés

A fővárosi létesítmények száma 1964-ben bővült az Újpesti Dózsa Megyeri úti nyitott műjégpályájával. Abban az évben még egy jeles eseményre került sor, akkor szerepeltünk utoljára téli olimpián - Innsbruckban.

A központi sportvezetés – ideológiai okokból – kötelességének érezte, hogy a Szovjetunió mellett mi is ott legyünk, ezért – története során először – támogatást nyújtott a sportágnak. A válogatott játékosok Adidas korcsolyákat kaptak - erre azért volt szükség, hogy egyáltalán pályára léphessünk az olimpián.

Az olimpián a következő játékosok vettek részt: Babán József, (Beszteri) Balogh János, Bánkúti Árpád, Bikár Péter, Boróczi Gábor, dr. Jakabházy László, Kertész József, Kouthny Lajos, Losonczy György, Lőrincz Ferenc, Orosz Károly, Raffa György, Rozgonyi György, Schwalm Béla, Vedres Mátyás, Ziegler János, Zsitva Viktor.  A szövetségi kapitány Vlagyimir Kominek volt.

Az alsó- és felsőház kialakításakor a mieink a szovjetekkel találkoztak (1:19), majd az alsóházban ugyan mind a hét mérkőzésüket elvesztették, mégis ez adta meg az alaphangot a következő sikeres éveknek.

1964 tavaszán az új edzőgeneráció legígéretesebb alakja, Rajkai László - az akkoriban már háromszor bajnokságot nyert FTC edzője - vette át a kapitányi tisztet a csehszlovák szakembertől, és a következő évben a B csoportos vb-n szerzett 4. helyünkkel a világ 12. legjobb jégkorong válogatottja lettünk. Ez pedig a világbajnoki rendszerbe való újbóli becsatlakozásunk (1959) óta a mai napig legjobb vb-helyezésünknek számít.

1965-ben súlyos szemsérülés érte egyik legnagyobb tehetségünket, Leveles Györgyöt, aki ezt követően a KSI-ben dolgozott nevelőedzőként.

Boróczi Gábor

A hetvenes évek

A hetvenes évek egyik kirobbanó sikerét az FTC csapata érte el azzal, hogy a Kisstadionban - telt ház előtt – legyőzte a német bajnok Füssent a BEK küzdelmei során, és a sorozat legjobb öt csapata közé jutott.

A hetvenes években, első ízben érte meg magyar jégkorongozó, hogy századik alkalommal szerepelt a válogatottban - Bálint Attila nevéhez fűződik ez a szép jubileum.

1977-ben  Schell László huszonkét világbajnoki mérkőzésen működött közre játékvezetőként, – a tokiói B-csoportos vb-ről hívták meg a bécsi A-csoportos seregszemlére is – ez azóta is rekord a nemzetközi jégkorong történetében. Egy évvel később a prágai vébén a Szovjetunió-Csehszlovákia döntőn vonalbíróként működött közre.

1978-ban Ocskay Gábor családjával a fővárosból Székesfehérvárra költözött, és a város nyitott hokipályáján megkezdte kitartó és szenvedélyes munkáját: az Alba Volán jégkorong szakosztályának felépítését.

A nyolcvanas évek és az első vidéki bajnok

1980-ban a Ferencváros megszerezte sorozatban tizedik bajnoki győzelmét. Annak a csapatnak az első sorát a legendás Kereszty Ádám - Mészöly András – Havrán Péter trió alkotta.

A következő évben avatta a magyar jégkorongsport első vidéki bajnokát, a Székesfehérvári Volán Sport Clubot. A csapat hálóőre az a Kovalcsik Péter volt, aki az 1983-as, első hazai rendezésű vb-n a válogatott kapuját őrizte.

A következő évtől az Újpesti Dózsa sorozata következett, amelyet az örök rivális Ferencváros csak egyszer tudott megszakítani. A hat bajnoki cím megszerzéséből Szeles Dezső előbb játékosként, majd edzőként vette ki részét. Abban a csapatban is szerepelt egy legendás sor, Farkas József – Ancsin János (a XX. század legjobb magyar jégkorongozója) – Pék György, valamint az akkori válogatott oszlopos tagja, Kovács Csaba.

1983-ban Budapest C-csoportos világbajnokságot rendezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol állandó telt ház mellett döntőnek is beillő mérkőzésen Kínát vertük 4:3-ra Palla Antal győztes góljával, amivel ismét a B-csoportban voltunk.

1985 márciusában érkezett Dunaújvárosba Kercsó Árpád, aki azonnal megkezdte a helyi jégkorong teljes átszervezését, fiatalok képzését az 1973-ban átadott első vidéki műjégpályán.

1988-ban a Magyar Jégsport Szövetségből kivált a Magyar Jégkorong Szövetség, amelynek első elnöke Sárközy Tamás, főtitkára Studniczky Ferenc lett.

1989-ben a Ferencváros szerezte meg a bajnoki címet, a következő évben azonban már az elsőként idegenlégiósokat is a soraiban tudó Jászberény csapata nyerte - komplett szovjet sorával – a négy győzelemig tartó döntőt.

A kilencvenes évek és a Kercsó-tanítványok

1996-ban a Dunaferr megnyerte első bajnokságát a BS-ben. Az akkori csapatban szerepelt Kercsó Árpád tanítványai közül Ladányi Balázs, Horváth András, Szélig Viktor, Tokaji Viktor és Tőkési Lajos, akik pár éve hagyták abba a játékot, de a sportágban maradtak.

1997-ben volt utoljára fővárosi csapat a bajnok, méghozzá az FTC - a következő évtől kezdve a két Fejér megyei együttes – a Dunaújváros és a Székesfehérvár - osztozkodott az első helyeken.  A Dunaújváros három bajnoki címet gyűjtött be, a székesfehérvári (Alba Volán Fevita, Alba Volán, majd pedig SAPA Fehérvár AV19 néven) tizenegyszer végzett az élen.

1998-ban harmadszor rendeztünk C-csoportos vébét a BS-ben, amelyet meg is nyertünk Kercsó Árpád szövetségi kapitány vezetésével. Ekkor Ancsin János már 16. világbajnokságát hagyta maga mögött, de szinte újoncként már szerepeltek az új korszak születendő csillagai is.

Ifj. Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián - aki 29 év után 2012-ben búcsúzott el az aktív játéktól -, Ladányi Balázs, Szuper Levente vették át a nagy öregektől a stafétabotot a válogatottban. Az elmúlt másfél évtizedben az ő játékuk mindig meghatározó volt a csapat teljesítményében.

Az ezredforduló és egy nagy elismerés

2001 a magyar jégkorong első nagy, nemzetközi, személyre szóló elismerésének éve. Dr. Pásztor Györgyöt, a magyar sportdiplomatát az IIHF-ben több évtizeden keresztül végzett kimagasló munkájáért beválasztották a torontói Hall of Fame tagjai közé.

Az örökifjú Pásztor György a Vörös Meteor jégkorong csapatával több alkalommal is bajnoki címet szerzett, majd a Nemzetközi Jégkorong Szövetség Orvosi és Dopping Ellenőrző Bizottságának volt a vezetője. Ő alkotta meg az IIHF doppinggal kapcsolatos szabályzatát. 94 évesen is aktívan segíti a munkát az IIHF tiszteletbeli tagjaként, illetve az MJSZ tiszteletbeli elnökeként.


Tejfalussy Béla és Pásztor György 

A magyar hoki komoly elismerése, hogy az elmúlt másfél évtizedben többször is világbajnokságot rendezhettünk. 2002-ben, amikor Gröschl Tamás draftolása után Szuper Levente az NHL kapuit döngette a Calgary Flames csapatánál, Székesfehérvár és Dunaújváros adhatott othont világbajnokságnak, egy évvel később pedig ismét mi láthattuk vendégül a Divízió I mezőnyét, ezúttal Budapesten.

2003-ban két kiugró eredményt is elértünk:  válogatottunk felkészülési mérkőzésen az előző évi A-csoportos vb-n bronzérmes Szlovákiát győzte le, a Volán pedig megnyerte az Interligát. Ezek olyan események voltak mind válogatott, mind klubszinten, amelyek előrevetítették a komoly előrelépés lehetőségét.

2004-ben, 66 év után, Székesfehérváron ismét találkoztunk Kanada válogatottjával. A mérkőzésen nem vallottunk szégyent 5:4-es vereségünk ellenére sem. Ugyanabban az évben, a tengerentúli bajnokság szünetelése alatt, aktív NHL-játékosok szerepeltek magyar bajnoki meccseken a Ferencváros színeiben (R. Niedermayer és Strudwick). 2005-ben Debrecen adott otthont a következő hazai rendezésű Divízió I-es tornának, ezzel az eseménnyel új csarnok és új város kapcsolódott be a hazai hoki vérkeringésébe.

Noha 1944-ben tizenhat csapat küzdött a bajnoki címért, amelyek közülük három Erdélyből érkezett, hatvankét évet kellett újabb erdélyi indulóra várni: az SC Csíkszereda a 2006-2007-es idényben bekapcsolódott a magyar bajnokságba.

Székesfehérvár háromszoros Interliga győzelme után megrendezhette a Kontinentális kupa négyes döntőjét, amelyen a jóval erősebbnek kikiáltott mezőnyből a Milánó együttesét le is győzte.

2007 egy újabb mérföldkő: ekkor indult először az osztrák EBEL bajnokságban az Alba Volán csapata, válogatottunk pedig újra nagy skalpot szerzett, a telt házas BS-ben legyőzte az olimpiai és világbajnoki címvédő Svédországot!

2008 is komoly előrelépést hozott: megalakult és elindult a MOL Liga, amely eleinte magyar-román, majd 2012-től magyar-román-szlovák közös regionális bajnokságként működik.

Ismét a világ legjobbjai között

A válogatott szempontjából nagyon jó döntés volt, hogy a csapat gerincét adó Alba Volán a több fokozattal gyorsabb és keményebb osztrák bajnokságban készülhetett a 2008-as szapporói világbajnokságra, Pat Cortina irányításával. Meg is lett az eredménye, hiszen a seregszemlét megnyerte a csapat, így a következő évben, 70 év után ismét a világ legjobbjai között szerepelhetett: feljutott az A csoportba.

Kijelenthető, hogy akkora örömöt magyar jégkorongszurkoló még nem élt meg, mint amit a magyar hokisok (Szuper Levente, Hetényi Zoltán, Tokaji Viktor, Horváth András, Szélig Viktor, Sille Tamás, Svasznek Bence, Kangyal Balázs, Ennaffati Omár, Ifj. Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián, Vaszjunyin Artyom, Vas Márton, Peterdi Imre, Ladányi Balázs, Gröschl Tamás, Holéczy Roger, ifj. Kovács Csaba, Benk András, Majoross Gergely, Fekete Dániel, Vas János, és a szakvezetők, Pat Cortina, Énekes Lajos és Diego Scandella) szereztek.

A magyar jégkorong-válogatott körül korábban nem látott médiafelhajtás alakult ki. A korábbi évtizedekben csak Török László rádiós közvetítései jelentették a kapcsolatot a szurkolók és a hazai hoki események között, ezért is nevezzük őt a „Magyar Hoki Hangjának”, ám ekkortájt nem volt olyan honi médium, amely ne számolt volna be a világraszóló sikerről.



2009. március 24-én, hajnalban hatalmas kár érte a magyar jégkorongot: szívelégtelenség következtében elhunyt a válogatott oszlopa,  ifj. Ocskay Gábor. „Kiscsicsó” így már nem lehetett ott az A-csoportban, a világ elitben, ahova mindig is igyekezett – és ahova valójában mindig is tartozott.

A svájci Klotenben rendezett A-csoportos világbajnokságon nagyon nehéz csoportban vitézkedtünk, több, mint 4000 magyar szurkoló támogatását élvezve. Még a Kanadától elszenvedett kilencgólos vereség után is közel negyven percig ünnepelték kedvenceiket a drukkerek – nem is nagyon tudták ezt hová tenni a juharlevelesek - a világ legszerethetőbb csapata maradt alul ellenük.

A világbajnokság során, második magyarként,  beválasztották a Hall of Fame tagjai közé Schell László játékvezetőt is.

Közönségsiker

A magyar jégkorong fejlődése és az utóbbi évek sikerei meghozták a nagyszámú szurkolóközönséget, amelynek legmarkánsabb bizonyítéka a hetedik hazai világesemény, a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett 2011-es jégkorong Divízió I-es világbajnokság, ahol minden mérkőzés telt ház előtt zajlott. Bizonyos mérkőzésekre olyan gyorsan elfogytak a jegyek, hogy nem is lehetett kapni hetekkel-hónapokkal a rajt előtt.

A világbajnoksággal egyidőben az Aréna melletti Sportmúzeumban megrendeztük a magyar hoki történeti kiállítását, a kanadai Hall of Fame múzeum utazó gyűjteményével együtt. A számos – mintegy 2500 db – ereklye között René Fasel, az IIHF elnöke adta át a Magyar Hírességek Csarnoka tagjainak a tagságot igazoló emléklapot és szobrot.

Szűk egy évvel később pedig a magyar jégkorong visszatért oda, ahonnan indult: a Városligeti Műjégpályára, a magyar hoki bölcsőjébe. Az újjáépített épületének falain gránittáblákat avattak, amelyek most már az idők végezetéig őrzik a honi halhatatlanok nevét.

Az évenkénti beválasztottak névsora az MJSZ Hall of  Fame oldalán is megtalálhatók.

2012-ben  a magyar női ifjúsági válogatottat választották az év legjobb európai csapatává, és a legjobb játékos is hazánk I/A csoportba jutott U18-as szelekciójából került ki: Huszák Alexandra érdemelte ki az elismerést, aki ekkor már a felnőttek között is húzóember volt.

A második helyen is magyar csatár végzett, Huszák klub- és sortársa, az ifjúsági téli olimpián ezüstérmet szerző Gasparics Fanni. A harmadik a szlovén Pia Pren lett. A magyar lányok a mostani sikert az eredményesség mellett többek között a szép góloknak köszönhetik. Huszák a két ifjúsági világbajnoki cím és a felnőtt vb ezüstérme mellett egy magyar bajnoki címet és egy emlékezetes mesterhármast is szerzett, utóbbit a női BEK-ben.

A feljutást kiharcoló női U18-as válogatott

2012-ben, Ljubljanában a válogatott megint a harmadik helyen végzett a vébéjén, utána a 2013-as hazai rendezésű tornán is egy góllal lemaradtunk a feljutásról. Ekkor másodszor rendeztünk a budapesti világbajnoksággal együtt hoki kiállítást „30 éve volt az első” címmel a Sport Múzeum 500 m2-es területén, amelyen a korábbi "hét" hazai rendezésű világbajnokságnak állítottunk emléket.

2014-ben Dél-Korea adott otthont az eseménynek, ahol a generáció váltás szükségességét az 5. helyünk is igazolta.

A 2014-15 szezonban a komoly változások a magyar hoki további fejlődését eredményezték a MOL Ligától kezdve a Fehérvár EBEL-rájátszást érő helyen történő alapszakaszos szereplésén keresztül a válogatottunk felkészüléséig. A Miskolci Jegesmedvék ebben a szezonban magyar bajnokok, MOL Liga elsők és Magyar Kupa-győztesek lettek.

Az utánpótlásban is komoly eredményeket értek el a hoki akadémiák csapatai, élükön az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia szereplésével.

2015. február 12-én a Magyar Jégkorong Szövetség beköltözött a a hazai hoki „bölcsőjébe”, a Városligeti Műjégpályára, hogy megnyithassa a Magyar Hoki Múzeumot.

Újabb feljutás az elitbe

2015. április 25., Krakkó: Egy új mérföldkő a magyar hokiban, mert jégkorong-válogatottunk másodszor jutott fel az elit osztályba, a 16 legjobb csapat világbajnokságára. Ezt a sikert a magyar jégkorong további fejlődésének köszönhetően, óriási munkával és összefogással tudta elérni.

Ekkorra Magyarországon már 19 szabványméretű pálya üzemelt, Szapporó előtt ez a szám nem érte el a tízet. 4500 igazolt hokis volt már Magyarországon, hét évvel korábban ennek közel a harmada volt csak. 

A feljutást kiharcoló csapat:
kapusok: Bálizs Bence (Miskolci Jegesmedvék) Rajna Miklós (Fehérvár AV19), tartalék: Hetényi Zoltán (Fehérvár AV19)
hátvédek: Gőz Balázs, Tyler Metcalfe (Miskolc), Pozsgai Tamás (Dab.Docler), Kiss Dániel (Újpest), Orbán Attila, Szirányi Bence (mind Fehérvár), Vas Márton (Löwen Frankfurt)
csatárok: Frank Banham, Benk András, Erdély Csanád, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Magosi Bálint, Andrew Sarauer, Vincze Péter (mind Fehérvár), Nagy Krisztián (Miskolc), Hári János (MODO), Sebők Balázs (Kaajanin Hokki), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (Slavia Praha)

Szövetségi kapitány: Rich CHERNOMAZ, Segédedzők: MAJOROSS Gergely, Diego SCANDELLA, SILLE Tamás, Kapusedző: Gary CLARK, Erőnléti edző: PUSKÁS Sándor, GM: NAGY Attila,

Csapatvezető: IMRE Lajos,  Orvos: MAJZIK Ernő, TÓTH-BAGI Zsolt,
Gyúró: BAGONYA Imre, SASHALMI Tamás, Felszerelés menedzser: KÉRI Rudolf, NAGY Patrik

Másodszor fordult elő, hogy csapatunkat több mint 4000 szurkoló kísérte el a világbajnokságra, ahol megadták a hazai környezetet…

A krakkói feljutás

A MOL Ligában, a 2015-16-os idényben új csapatokkal frissített mezőny mutatkozott be, szerepelt már a MAC Budapest és a Fehérvár AV19 is. A csapatok erősítése emelte a színvonalat és a Miskolci Jegesmedvék megvédték bajnoki címűket.

2016-ban másodszor szerepeltünk a világelit csoportjában, Szentpéterváron, ahol válogatottunk tisztesen helytállt a játékosokat elkísérő magyar szurkolók támogatásával. Elismerő szavakat és írásokat kaptunk az IIHF-től, valamint a hazai és a külföldi sajtótól is a csapat teljesítményéről és a rajongók kapcsán is.

A 2016-17-es MOL Liga nemzetközi mezőnye gondoskodott az izgalmakról a meglepetés eredményekkel tarkított alapszakasz mérkőzésein, majd a rájátszásban is jó iramú, színvonalas mérkőzéseket láthattunk. A döntőt idén immár harmadszor az új néven szereplő DVTK Jegesmedvék  csapata nyerte meg a másodszor is fináléba került MAC csapata ellen. 

U20 válogatottunk veretlenül került fel a hazai rendezésű vébén a Divízió I/A csoportjába.

Női U18 válogatottunk a hazai rendezésű vébén a Divízió I/A csoportban szerepelt - helyt álltak.

Válogatottunk április 22-től Ukrajnában, Kijevben a Divízió I/A csoportos vébén szerepel.

Női válogatottunk a divízió 1/A-s világbajnokságon szerepel április 15-től az ausztriai Grazban.

2016-2017-ben megrendezett utánpótlás seregszemlék, a Magyar Jégkorong Napja a Városligeti Műjégpályán és a dunaújvárosi Gyerek Világbajnokság nagy siker volt a gyerekek és a szülők körében egyaránt, mind létszámban, mind színvonalban.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV