A hatodik helyen végzett a női U16-os válogatott az Európa Kupán

2018.04.19. 16:50 |
A magyar csapat az ötödik helyért a németekkel mérkőzött a finnországi tornán.
A meccsről Buzás Norbert szövetségi kapitány számolt be. 

„A német csapat gerincét az idén még az U18-as A csoportban játszó válogatott adta. Az első két harmadot kiegyenlített játék, nagy küzdelem és sok helyzet jellemezte. Nagy fegyelemmel és harcosan játszottak a lányok, minden szituációért keményen küzdve.

Sajnos ebben a két játékrészben egy emberhátrányos góllal a németek megszerezték a vezetést, miközben mi csak helyzetekig jutottunk.
A harmadik harmadban sem változott a játék képe, viszont újabb gólt szereztek a németek, ami megfogta a csapatunkat.

Bár sokat próbálkoztunk, nem sikerült a szépítés, sőt, a német csapat előnyös szituáció után növelte előnyét. A lányok az utolsó 8 percben is mindent megtettek, de ekkor ami nekünk kifelé, a németeknek befelé pattant és így 4–0-ás végeredménnyel zárult a mérkőzés. Az eredménnyel nem, de a mutatott játékkal, a hozzáállással mindenképpen elégedettek lehetünk."

A tornát így értékelte:

„A lányok az egész tornát tekintve nagyszerűen helytálltak, csapatként és egyénileg is sok tapasztalatot szereztek. Köszönet mindenkinek, aki segített abban, hogy ilyen jó eseményre eljuthattunk. Mindenképp ki kell emelni a klubokban folyó magas szintű szakmai munkát, ami nélkül a lányok nem tudnának ilyen magas színvonalú mérkőzéseken tisztességgel helytállni."

Az Európa Kupa programja:
2018.04.16, hétfő: Magyarország–Csehország 2-4, Magyarország–Finnország 0-2
2018. 04.17., kedd: Magyarország–Japán 1-0, 20:20 Magyarország–Ausztria 0-1 szétlövésben 
2018.04.18., szerda: helyosztó: Magyarország–Norvégia 5–2
2018.04.19., csütörtök, az 5. helyért: Magyarország–Németország 0–4

  VEZETÉKNÉV KERESZTNÉV SZÜLETÉSI IDŐ KLUB
1. Bukor Petra 2004.09.03 Vasas SC
2. Faggyas Lilla 2002.02.25 Torino Bulls
3. Fecske Maja Ágnes 2002.08.07 Ifj. Ocskay Gábor JA
4. Gengeliczky Dorottya 2004.03.15 Győri NEMAK-DANA ETO
5. Ivády Nina 2004.04.13 Gepárd
6. Józsa Orsolya 2003.06.24 Gepárd
7. Kerekes  Kármen 2003.04.03 KMH
8. Kotsis Liza 2003.09.29 Gepárd
9. Kreisz Emma 2003.09.02 MAC Budapest
10. Lázár Csenge 2002.12.31 Ferencvárosi TC
11. Losonci Zsófia 2002.06.02 Ferencvárosi TC
12. Márton Adél 2004.07.26 UTE
13. Márton Luca 2004.07.26 UTE
14. Metzler Regina 2005.10.25 Vasas SC
15. Nyers  Loretta  2002.09.27 KMH
16. Papacsek Réka 2003.07.02 Ferencvárosi TC
17. Pázmándi Zsófia 2002.12.16 KASI
18. Seregély Mira 2003.04.27 MAC Budapest
19. Strobl Lara 2003.05.11 Vasas SC
20. Szabó Fruzsina 2004.02.02 MAC Budapest
21. Szelényi Ratchanee Nina 2004.11.26 MAC Budapest
22. Tóth Zsófia 2003.08.01 Ferencvárosi T

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV