A DAB volt a jobb a megyei derbin

2017.12.11. 23:34 |
Sorozatban tizedik alkalommal győzött a Dunaújvárosi Acélbikák csapata az Erste Ligában.

Az immár Becze Tihamérral megerősített hazaiak elszántan kezdték a találkozót, s már a második percben megszerezték a vezetést Azari találatával. Gyorsan egyenlített a Fehérvár, Varga emberhátrányból volt eredményes. a 4. percben. A DAB nem hagyta ezt válasz nélkül, fél percen belül újra előnybe került Léránt révén. A folytatásban a Bikák akarata érvényesült, egyedül a helyzetek kihasználásával álltak hadilábon. A harmad hajrájában a vendégek kettős emberelőnybe kerültek, és ezt Schoenmakers ki is használta.

A második felvonást még emberhátrányban, de Turcotte góljával kezdték a házigazdák, akik ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést, s csak Gyenes kapus védéseinek, illetve a dunaújvárosi csatárok pontatlan lövéseinek volt köszönhető, hogy nem tettek szert nagyobb előnyre. A vendégek előtt is adódott egy-két lehetőség, a legnagyobb emberhátrányban, de Duschek ekkor már megőrizte kapuját az újabb góltól. A 30. percben a DAB is kettős emberelőnyben támadhatott, és Izacky bombájának köszönhetően alig fél perc alatt élt is a lehetőséggel.

Támadásban marad a DAB, és a 47. percben Odnoga remek egyéni alakítás végén talált be. A mérkőzés hajrájában ismét több kiállítást gyűjtöttek be a hazaiak, s bár fórból nem, az 59. percben egyenlő létszámban betaláltak a fehérváriak.

Az újvárosi csapat ezzel megerősítette harmadik helyét.

Dunaújvárosi Acélbikák-Fehérvári Titánok  5-3 (2-2, 2-0, 1-1)

Nyilatkozat

Jason Morgan, DAB: „A szezon legjobb támadójátékát nyújtottuk, végig veszélyesek voltunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. A védekezésen még van mit javítani, de Duschek jól teljesített a kapuban. Az elejétől a végéig jól együtt mozgott a csapatunk, kontrolláltuk a meccset. A speciális csapat is sokat tett hozzá a győzelemhez két emberelőnyös és egy emberhátrányos góllal.” 

Kóger István, Fehérvár: „Furcsa meccs volt. Jól kezdte az első harmadot a Dunaújváros, szerencsénk volt, hogy nem kaptunk több gólt. Aztán nagy rohanás következett mindkét csapat részéről. Mindkét együttes szerzett emberhátrányos gólt, és 5 a 3 elleni emberelőnyöst is. Az ötödik kapott gólt sajnáltam, amit egy buta hiba előzött meg, azzal elment az egyenlítési lehetőség. Sokat dolgoztak a fiúk, keményen melóztak, de most ennyi volt a csapatban. „

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV