2022-es téli olimpián már tízcsapatos lesz a női torna

2018.07.18. 22:59 |
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság igazgatótanácsa szerdán a Lausanne-i ülésén elfogadta, hogy a következő téli olimpián emeljék a női jégkorongtorna résztvevőinek számát. Így 2022-ben, Pekingben a nyolc helyett már tíz csapat léphet jégre.

„Ez a női jégkorong egyik legfontosabb mérföldköve, mióta 1998-ban, Naganóban először szerepelt a téli olimpia programjában. Emellett azoknak a női játékosoknak is nagyon fontos lépés, akik az olimpiai részvételről álmodnak, továbbá remek visszajelzés a szakág fejlődésére" – mondta az IIHF honlapján René Fasel, a nemzetközi szövetség elnöke. 

Kit McConnell, az IIHF sportigazgatója kiemelte, hogy a döntés összhangban van a NOB azon törekvésével, hogy 2026-ra kiegyenlítsék a nemek arányát az olimpián.

A javaslatot a bővítésre az IIHF tette meg, ezt pedig a pekingi szervezőbizottság is támogatta. Mint ismert, a nemzetközi jégkorong-szövetség a 2017-es éves kongresszusán döntött már arról, hogy a női A csoportos világbajnokság létszámát nyolcról tízre növeli. 

„Az IIHF női bizottságában nagy örömmel fogadtuk a hírt, örülünk, hogy a NOB megértette a létszámnövelés fontosságát – mondta Kolbenheyer Zsuzsanna, az IIHF elnökségi tagja és női bizottságának vezetője. – Ahogy a legutóbbi, pjongcsangi olimpián is láthattuk, a női jégkorong évről évre fejlődik, és nemcsak a legmagasabb szintet képviselő országokban, hanem a többiben is. Az IIHF tagországai egyre több időt és pénzt fordítanak a női hoki fejlesztésére. Izgatottan várjuk az 2019-es, első tízcsapatos A csoportos vb-t, bízunk benne, hogy nagy csatákat hozó mérkőzéseket láthatunk majd Finnországban."

Tehát, a 2022-es pekingi téli olimpián a 12 férficsapat mellett immár 10 női csapat léphet jégre. Az IIHF az éves kongresszusán arról már döntött, hogy a rendező Kína automatikus résztvevője a tornának, a további kilenc csapat a ranglista alapján, illetve az olimpiai kvalifikációs tornán biztosíthatja helyét az ötkarikás játékokon. 

A magyar női válogatott jelenleg a 14. helyen áll a világranglistán, a létszámnöveléssel jelentősen megnőtt a magyar csapat olimpiai szereplésének esélye. A reménybeli olimpiai szereplés egyik első lépcsőfokaként, a magyar válogatott jövő áprilisban hazai pályán vívhatja ki az A csoportos feljutást.

Forrás: IIHF

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV